Várólistára tette 22


Kiemelt értékelések

agica_711k

A dokumentumfilm megnézése nagyon random jött nálam. Nem igazán követem figyelemmel Paris-t, de valamiért a Youtube állandóan fel dobta nekem a videót.
Érdekes dolgokat tudtam meg az életéről amiket nem is gondoltam volna. Tetszett az, hogy nem csak magáról árult el dolgokat, de egy fontos témára is felhívta a figyelmet. Valahol éreztem, hogy több van ebben a sztoriban, mint az, hogy ő egy botrányhős.
Elég szomorú lehet így élni, hogy a saját személyiségedet el kell álcáznod és napról napra valami olyannak lenni ami amúgy nem vagy.
Nagyon megosztó számomra az egész, hiszen egyes dolgokat túljátszottnak éreztem. A csillagozásnál is bajban voltam, hiszen először 6 majd 7 csillagot adtam rá. (Igazából azért mert még másnap is ezen gondolkodtam)

SunflowerSz 

Paris-t szerintem nem kell senkinek bemutatni, volt időszak, amikor a csapból is ő folyt. A magam részéről nem igazán követtem az életét soha, a dokumentumfilmre is csak azért voltam kíváncsi, mert azt olvastam róla, hogy érdekes. Ezzel egyet kell értenem, olyan dolgok kerültek szóba benne, amikre szerintem egy átlag ember nem gondolt volna Paris Hilton-nal kapcsolatban. Ugyanakkor azért vannak kettős érzéseim, úgy érzem már nehéz lehet megmondani, hogy hol mosódik el a határ… meddig tart a felépített személyiségű Paris és honnan kezdődik az igazi?
Azért az jó volt, hogy nem csak maga Paris állt a dokumentumfilm középpontjában, hanem egy nagyon fontos és minden bizonnyal kevéssé ismert témát is bemutatott illetve minden bizonnyal elindított vele egy folyamatot, ami talán jobbá teheti más gyerekek életét.

nercz

Azért keltette fel a figyelmemet ez a film, mert egyrészt elképesztően viccesnek találom Paris Hilton YouTube csatornáját, igazi gyöngyszemeket talál az ember hajnal kettőkor, amikor nem tud aludni, másrészt, mert láttam az előzetesét, és volt benne egy pillanat, amikor normális hangon szólalt meg, és visszatekertem kétszer, hogy ez most komoly? Ennek a nőnek tényleg ilyen az igazi hangja?

Alapból nem tartom magam Paris célközönségének, amit tudok róla, az mind ilyen hajnali videónézésekből fakad, a filmről elfeledkeztem, amíg a YouTube fel nem hozta az ajánlottak között, de érdekelt, ezért megnéztem. Igyekszem mostanában kétszer átgondolni mindent, amikor valakiről olvasok, hogy mennyire hiszem el azt, amit az adott újságíró szeretné, hogy gondoljak, mert Marilyn Monroe-tól kezdve Britney Spears-en át Kristen Stewart-ig rengeteg olyan értékes, intelligens, tehetséges nő van, akikről elhittem, hogy buták, értéktelenek vagy simán dilisek, mert mindenhol ezt olvastam.

A film abszolút szerethető és szimpatikus képet fest egy olyan emberről, akinek egy cipője többe kerül, mint amennyit keresek egy hónapban, ami szerintem teljesítmény. Az „álarc”, vagy „személyiség”, akit a kameráknak mutat, nagyon jól látszik, hogy mennyire sokkolóan különbözik attól a személytől, aki a mindennapjaiban ő. Ahogy egyik pillanatról a másikra képes váltani a kettő között, elképesztő.

Tartottam attól egy darabig, hogy a trailerben belengetett sötét gyerekkori titok végül csak ennyi marad, de a film végére egészen szépen összeállt és fókuszba került. Ami Paris-szel történt, a hihetetlenség határát súrolóan durva, elég sok dolog került más megvilágításba vele kapcsolatban. Tanulságos volt és sokkal jobb, mint arra számítottam.

piciszusz 

Youtube-on néztem meg véletlen, először azt hittem csak a trailer. Mondom ha már ott vagyok, legyen.
Érdekes volt a film, látni Paris másik oldalát is. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor Britneyt nézem, hogy egy percre sem adja önmagát, mert az embereknek az nem kell, vagyis azt hiszi nem kell. Fura, mert egyik részem sajnálja, a másik meg irigy rá és egyáltalán nem sajnálja a gazdag kis házacskájában. Azért én a helyében járnék pszichiáterhez, mert ez az alváshiány és telefonfüggőség abszolút nem egészséges.

Krenai

Nem hittem volna, hogy valaha megnézek egy Paris Hiltonról szóló dokumentumfilmet, de a kedvenc youtubeon aktív terapeutám foglalkozni fog a filmmel, így gondoltam a teljesebb kép érdekében megnézem. Semmit se tudtam Parisről, semmilyen véleményem nem volt róla, így jó volt megismerni és emberként látni, nem pedig termékként.
Spoiler a traumájáról, a film felvezeti a dolgot és kissé rejtély faktorként tartja fenn a figyelmet, szóval rakok rá egy spoilert emiatt. Az ezeknél használt animációk egyébként számomra sajnos hatásvadászok voltak és épp az ellenkezőjét érték el első pillantásra.
spoiler
Ez sok dolgot megmagyaráz Paris Hiltonnal kapcsolatban. A megfelelési kényszerét, hogy mindenre igent mond, miért vette fel ezt az álarcot, miért nem tud megbízni emberekben és miért nem lesz sose elég, miért érzi magát még mindig bizonytalanságban.
De nem a traumájáról szól a film, az csak egy egy része, igazából mindenbe csak belekap a film, főként azt látjuk, hogy hogyan él ma, miket csinál, milyenek a kapcsolatai. És ehhez kapcsolódóan látunk bele a múltjába is.
Szakember segítsége nélkül nem meglepő, hogy ez lett belőle. És igazán tetszett, hogy ő is tárgyként/álarcként/bábúként gondol magára. És látja, hogy sok megkérdőjelezhető értékű dolog van, amit ő vezetett be a nagy közönség életébe, lásd influencerkedés, szelfizés, híres valaki csak azért, mert híres. Kár, hogy ebbe is csak belekapott a film. A közösségi média függősségénél is látja, hogy nem jó, és ááh, valaki küldje el szakemberhez és segítsen neki. Mert láthatóan egyedül nem megy neki, de ha körülötte mindenki csak használja (lásd közösségi média szakértő embere), családja is csak azt hangsúlyozza, hogy minden rossz, amit csinál, persze ezt néha bókok közé rejtve (nővére nagyon lenézi, anyja pedig a tettetésben még mindig jó), és egyedül nem mer lépni… nem látom magam előtt, hogy magától jobban lesz és olyan életet tudna élni, amilyen csak az álmaiban van. Amit nem lenne nehéz elérnie, csak tényleg, kérjen segítséget, hogy elfogadja magát, megnyugodjon, érezze magát biztonságban anyagilag és szociálisan is.


Népszerű idézetek

horsegirl 

Woman: Can you and the brand have a divorce now?
Paris: No. It will be an expensive divorce.


Hasonló filmek címkék alapján