Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

kkata76 

Nyolcas, mert a közepét elhúzták, és túl sok volt benne a visszarévedés. Viszont annak ellenére, hogy az elején azt írtam, teljesen szokványos a sztori, úgy az ötödik résztől már egyáltalán nem az. Az elején kicsit több volt a humor benne, aztán egyre sötétebb tónusúvá vált a történet (ilyen is kell, néha kimondottan üdítő a sok rózsaszín sorozat között). Nagyon komoly dolgok történnek. Érdekes, hogy nincs másodnő, a konfliktus (a főszereplő pár mellett) egy anya-fiú kapcsolatból adódik, ami nem túl gyakori a drámákban. Itt igazából ez az alap, innen indul minden. (És van egy nem kevésbé komoly mellékszál is, elég brutális).
Nekem tetszett ez a komolyabb történet és a komolyabb hangvétel, a színészekkel nem voltak gondjaim. Humor csak elvétve van, itt inkább a drámán van a hangsúly. A tervezőiroda (és Rasa) főnöke nagyon jó fej volt, üde színfolt ebben az egyébként eléggé sötét tónusú sorozatban, ő a fő humorforrás. Valamint nagyon tetszett a történet lezárása.
Ha változatosságra vágytok, és nem a megszokott könnyed romantikus történetet keresitek, tegyetek egy próbát ezzel is. Szerelmi szál itt is van, nem is egy, csak másképp.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

kkata76 

– You sing like a buffalo drowning in the water.
– What buffalo has a good voice like this?
(4. rész)

kkata76 

– If all the rooms are full, I can sleep on that couch over there.
– Good, then tonight you can sleep there.
– P'Hao, are you crazy? If he sleeps there, the mosquitoes will probably carry him away.
(4. rész)

kkata76 

– Why isn't anyone telling me the whole story?
– I understant it clearly.

– Something happened. But it's this something that we don't know yet.
(7. rész)


Hasonló filmek címkék alapján