Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

Ekhal

Hollandia a 60-as évek második felében: harsány színek, emelkedett hangulat, a fiatalok Jimmy Hendrixet hallgatnak, s a szabadság szele… Mégis, mi tudja beárnyékolni a napfényes utcákat, ezt az idült atmoszférát? Az emberi lélek és annak különböző megnyilvánulásai, korai kiüresedés, bizonytalanság, családon belüli aggresszió, vagy éppenséggel egymás elhanyagolása.

Sokszor csapongó a film hangulata, de ez nem bakik sorozata, sokkal inkább tinédzser főszereplő(i)nk lelki világához igazodik. Ahogy haladunk előre egyre nyomasztóbb a légkör, s a nézőt lassan körbeöleli a tehetetlenség érzete. Utánanéztem a rendezőnek, Martin Koolhoven, az ő nevéhez fűződik a kiváló Megtorlás c. alkotás is. Kérdés így nem is marad bennünk a hangulattal kapcsolatban.
Ahogyan Carice van Houten és Jack Wouterse tehetségét illetően sem, mind a ketten nagyszerűen keltik életre karaktereiket. Alakításukat díjjal is jutalmazták.

Valamelyest lehetett volna hosszabb a film, hogy egy-egy jelenet jobban kiteljesedjen, van egy-két olyan mozzanat és szereplő, amiket/akiket jobban be lehetett volna mutatni vagy beintegrálni a cselekménybe, nálam maradt így némi hiányérzet.

Színvonalban kiemelkedik a tévéfilmek sorából.


Hasonló filmek címkék alapján