Schumann Symphony No. 4 | Sir Roger Norrington conducts The Tapiola Sinfonietta (2019) 30% 1★

Igazi katasztrófa. Remekül rávilágít a komolyzenei közélet egyik legkritikusabb problémájára, a közönség eltünedezésére és a komolyzenei előadások sok esetben pusztán csak reprezentációs jellegére: ha a hallgatók ismernék a műveket, lenne az előadókkal szemben elvárásuk egy-egy műsorra tűzött szimfónia, versenymű vagy szvit, operaelőadás kapcsán, átérezhetővé válna a komolyzene sokszínűsége, az előadók egyre magasabb, de néha még mindig kérdéses teljesítménye, és főleg kikerülnének a reflektorfényből olyan vitatott személyiségek, mint Sir Roger Norrington.

Schumann Negyedik szinfóniájára vetítve Norrington eltökélt és nagyon önkényes történelmileg informált előadásmódja szinte már antizenét eredményez. Az érzelmekkel és energiákkal teli, kirobbanó, tüzes szimfónia vékony és töppedt, savanyú örömtelenség-zenévé változik. Elvész a szépség, az esztétikum, az az életnél is nagyobb zengő lelkiség, amit a Négyes egyébként nagyon gyorsan képes kiváltani a hallgatóból. A látvány visszaigazolja a zene által kiváltott rossz érzéseket. A zenekar tagjai savanyúan nézik a kifejezéstelen arcú idős karmestert, mindenki kínosan ügyel rá, nehogy véletlenül megmozdítsák valamilyen irányba a muzsikát – Norrington nyugtatóval kezelt lovak gyeplőjét mozgatja petyhüdten.
Ha az ember ismeri a szimfóniát (nem kottából, pusztán felvételekről, mármint jó felvételekről – amiből sok van), értetlenül fog állni az itteni interpretáció előtt. A vérszegénység és a visszafogottság egyetlen kitűzött célja mintha az lenne, hogy a zene úgy hangozzon, ahogyan egy közepes méretű szalonban szólhatott (nagy a hangsúly a feltételes módon) a 19. század közepén – kérdés azonban, miért akarnánk így hallgatni a művet. Egy meghaladott, finoman szólva vitatott-feltételezett modorban és stílusban előadva. Mintha valaki a középkori emberek ételeit akarná újra elkészíteni és fogyasztani, miközben önmagára haladó kulináris ínyencként hivatkozik. Ráadásul Norrington és a hozzá hasonló hiteles emberek az évek során nagy lendülettel haladtak előre az időben, és ma már olyan korszakok előadói kultúráját is szeretnék átírni, amiről konkrét hangfelvételeink is vannak…
A Négyes nem hosszú, de érdemes lehet legalább az itt látható-hallható első tételt összehasonlítani akár Bernstein klasszikus előadásaival, a szintén kamarazenekarral készült, Norringtonéhoz hasonló felfogású Nézet-Séguin verzióval, hát még a kedvencemmel, Wolfgang Sawallisch kirobbanó energiabombájával: https://www.youtube.com/watch…

Kizárólag edukációs célra ajánlott előadás.