Kedvencelte 2

Várólistára tette 10


Kiemelt értékelések

Chriss 

Végre Emilia nem csak a háttérben toporgott, hanem őt is megismerhettük,főhősnőhöz illően. Szépen bemutatásra kerül Puck és a lány kapcsolata. Ez a mozifilm most rájuk fókuszált. Szegény lányt nagyon sajnáltam, többször elérzékenyültem a történet alatt. Az emberi előítéletek és a „pusztítsunk el mindenkit, aki más, mint mi” hozzáállás itt is fellángolt. Így végre helyére került egy-két elem, ami hiányzott számomra, hogy teljesen értsem az anime első évadát. Már várom is a másodikat, és amint kijön az összes rész, le is csapok rá. A végén az a kis levezetés is aranyos volt, onnan persze már nem hiányozhatott Subaru és Rem-Ram sem :)

Victorious 

Na ez a rész már nem móka és kacagás volt, mint az előző :D
Emilia karakterének a kibontását szerencsére már láttam a 2. évadban, de jó volt látni további dolgokat tőle. Itt sem volt éppen könnyű dolga.
A rész gonosza bár nem nézett ki rosszul és menő volt spoiler de nem volt éppen a legjobban kidolgozott. Akik meg spoiler meg megérdemeltek mindent, engem nem érdekel mi lett velük :D
A zene kifejezetten jó volt ebben, de a fősorozatban sem volt ezzel sosem gondom.

Most már csak imádkoznom kell, hogy jöjjön minél hamarabb egy 3.évad :D

Janus 

„Ott a szörny agyarán gonosz csillám” Ez a zenesor visszhangzott végig a fejemben, mert amikor Gaston felbőszítette a falu népét, hogy vadásszák le a szörnyet, ugyanaz az undor volt bennem, mint ebben a filmben, ahol élből lenézik, és félnek attól, aki más. És most a filmet egyből egy másikhoz hasonlítottam, pedig a valóságtól sincs annyira elrugaszkodva. A valóságban ugyanez a jelenség, hogy lenézzük azt, aki más, mint mi, ugyanígy megtalálható. A valóságban nem a „fél-ördögöket”, hanem a „niggereket”, a „húzott szeműeket” nézik le, de elég csak egy másik kultúrának lennie ahhoz, hogy az ember lenézze. A koronavírus közben pedig a kínaiak felé még jobban megerősődött ez a rasszizmus, és baromira dühítő, hogy a vírus miatt képes pár ember egy komplett nemzetet lenézni. Kicsit elkalandoztam, pedig annyira nem is, hisz a filmben ugyanez van. És még az a része annyira nem is dühítő, hogy azért utálják Emiliát, mert úgy néz ki, mint Satella. Ugyanolyan indokolatlan és szörnyű hozzáállás, de ezt nem a rosszindulat vezérli, hanem a félelem az emberek szívében. De amit a rosszindulat vezérel, az az, amikor Emiliát akkor is utálják, amikor még nem látják az arcát. Amikor annyit tudnak róla, hogy fél-elf. Eddig az elfekről kb semmit sem tudtunk (a világkidolgozás NAGYON nem erőssége a Re Zero-nak), de amennyi kiderül, egy elnyomott és nem elnyomó nemzett voltak, és ez a legdühítőbb benne. A filmből pedig sok érzés szivárog ki a képernyőből, de a legerősebb: a magány érzése. Ez tökéletesen átjön belőle, mikor egy háromszavas beszélgetés Emila napjának a fénypontja, amikor Puck eltűnik, és Emilia első gondolata az, hogy örökre hátra hagyta, és ezt minden éjjel. Az egyetlen társai a jégszobrok, és a lelkek, akikkel szavakat sem tud váltani. Mikor pedig Emilia összeomlik, akkor tényleg sajnálni tudjuk őt.
A filmről magáról kéne beszélnem, de inkább abba az irányba mentem, amilyen érzéseket kiváltott belőlem a film. Ha nem így tettem volna, tuti nem kapja meg a 9 csillagot.
Azért mégiscsak, pár szó. Emilia végre több egy semmilyen és hasznavehetetlen falikárpitnál, akinek az egyetlen szerepe, hogy a főhős szerelmes belé. Igazából már nem tekintek úgy, mint egy Rem és Subaru kapcsolatát akadályozó entitás (höhö), hanem egy teljes(ebb) karakter, mint eddig volt. Persze, így is Rem a csúcs a sorozatból, és Emiliáról a véleményem addig nem is fog változni, amíg a sorozatban meg nem mutatja, hogy ő igenis a „főhősnő”, ahogyan Subaru többször is hívta az első évadban. Szeretném látni is azt, hogy mind az író, mind Subaru miért őt választja. Egy érzelmes és remek előtörténet ide kevés. Ha egy előtörténet miatt jobb karakternek tartanám Emiliát, akkor pont szembe mennék a movie üzenetével: a múlt alapján ítélnék. Ebbe persze bele lehetne kötni, hiszen a „múlt” nem szerves része a filmnek, de jelentéktelen dolog, ha magát egy karaktert nézünk. Hozzáadhat, de ki nem dolgozza.
Puck rémisztő, a seiyuuja pedig fantasztikus, egyértelmű csúcs a sorozatban. De várjunk csak… Puck férfi? Először Felix, aztán ő… mi a fene baja van ennek az animének?!
A főgonosz meg olyan semmilyen, hogy attól cigánykereket hányok. De ennek a filmnek nem is ez a lényege, és a három célja, ami volt a movie-nak, az teljesítve van: az üzenete átjött, az érzelmek gyönyörű képet festenek, és Emilia karaktere teljesebb lett. A zene pedig még sosem volt ennyire jó a Re Zeroban, mint most.

MewIchigo_Fan_Daniel 

Végre!
Nem mondom, hogy az elejétől kezdve hiányoltam, hogy mi is áll Emilia és Puck kapcsolatának a hátterében, illetve mi az oka, hogy Emilia-nak ilyen zavaros a múltja, de most végre kaptunk egy anime filmet, ami ad egy kis magyarázatot mindkettőre. spoiler
A rajzolás, a karakterek; illetve szinkronjaik, a zenék mind-mind a megszokottak voltak. Szépek, tökéletesek. :)
A sztori végre mély volt és magával ragadó. Egy kis hiánypótló végül is a történet szempontjából, de végre kaptunk egy kis előzmény sztorit is. Az eleje kicsit altatja az embert, a végére meg már a könnyeivel küszködik.
Csak akkor nyisd le, ha láttad a movie-t!! spoiler
Sikerült visszahoznia a kíváncsiságomat, ami 4 évvel ezelőtt félig-meddig lezárult az első évad végével, szóval állok a második évad elébe. :D
Remélem lesz olyan jó, mint az első volt vagy éppen ez a movie. ^^ :)
Kedvenc lett, viszont minimális hiányosság érzetem volt a történettel kapcsolatban, szóval…:
10/9 :)


Folytatása

Összehasonlítás

Re:Zero kara Hajimeru Isekai Seikatsu


Hasonló filmek címkék alapján