Portal 2: The (Unauthorized) Musical (2015) 0% 0★

Mindig olyan átkozottul bajban vagyok a rajongói produkciókkal. Mert tudom, hogy vannak korlátok. Tudom, hogy nem lesz annyi pénz, meg annyi ember, meg annyi lehetőség, mint egy nagy költségvetésű produkciónál, lesz viszont egy pici, lelkes csapat, akik nagyon sokat beletesznek abba, hogy valami olyat tegyenek le az asztalra ami méltó a filmhez/könyvhöz/játékhoz, amit szeretnek.
A Portal 2 pedig nekem pont azok közé a játékok közé tartozik, amikre elég érzékeny vagyok több szempontból: egyrészt, nagyon szeretem, a történetét, a karaktereit, a száraz humorát, és némileg burkolt sötétségét, másrészt pedig azért mert nagyon jó rajongói munkák születtek belőle, tehát már ilyen szempontból is magasan van a mérce.
Itt egy csapatnak eszébe jutott, hogy pont a fekete humort kihasználva összerak egy parodisztikus felhangú musicalt a Portal 2 történetéből. A dolog annyira sikeres lett, hogy 2017-ben egy kicsit megváltozott casttal, és jóval nagyobb költségvetéssel újra színpadra állt ez a musical.
Viszont azzal kell kezdenem, hogy maga a „musical” rész áll a legingatagabb lábakon. Mert a csapatnak zeneszerzője nem volt, tehát leszámítva a játék egy-két betétdalát, amit egy az egyben átemeltek (pl. az I want you gone-t), kész dallamokra írták az új Portalos szöveget. Nem hangszerelték át ezeket a számokat, tehát a musicalnek igazából nincs saját stílusa, nem lehet dallamokról felismerni a karaktereket, zeneileg már az alap sem nagy szám.
A szereplők közül mindkét castból ki lehet emelni a Wheatley-t játszó srácot. Mindkét színész iszonyúan élvezte a szerepet, különösen az első gyakorlatilag egy az egyben tudta másolni a játékban szereplő karakter hangját. Chell színésznői szintén ügyesek (mindkét castban ketten alakították a karaktert, de csak egyikük szerepelt mindkét felvételben), nem egy nagyon komplex szerep, de jókat derültem rajtuk, és a portálos koreográfiák, ahol tényleg nagyon tudniuk kellett, hogy hol van épp a másik a színpadon, kifejezetten jól sikerültek, nem voltak nagy csúszások.
De GLaDOS. Az a baj, hogy a Portalnak szíve-lelke (egy nagyon gonosz szíve, és egy nagyon cinikus lelke, de akkor is) GLaDOS. Ha valaki őt eltalálja, akkor igazából nyert ügye van, mert a cinizmusa elviszi a hátán a legrosszabb színészeket is, de ha nem sikerül tökéletesen elkapni, akkor nem nagyon van, aki ki tudja ellensúlyozni a problémát – nem véletlen, hogy a rajongói produkciók kilencven százaléka egyszerűen kerülte, hogy meg kelljen jelenítenie, mert amennyit nyerni lehetne rajta, annyi a bukás esélye is. És itt is, igazából ő a legnagyobb probléma. A színésznőnek nincs elég hangja az énekléshez, és messze nem elég robotikus a stlíusa. Nagyon élénken játszik, belebújtatták egy borzalmasan előnytelen kosztümbe, és hiába származott a szövegének nagy része a játékból, abszolút nem azt éreztem, hogy ez egy nagyképű, egocentrikus, és elképesztően intelligens mesterséges intelligencia, akiről azért időközben kiderül, hogy megvan a saját tragédiája, hanem sokszor szimplán egy gonosz boszorkánynak tűnt.
A díszletek egyébként jók, és tényleg, magát a kezdeményezést tudom értékelni, látszik, hogy a csapat szereti az eredeti művet, de én azért jóval többet vártam.