One Outs (2008–2009) 80% 5★

Ezt az animét két okból várólistáztam. Az egyik az, hogy láttam az egyik figyeltemnél, amikor nézte, és a plakát spoiler felkeltette a figyelmem, ráadásul sport anime, és mivel szeretem a sport animéket, nem is volt kérdés, hogy várólistázzam. A másik, hogy az egyik opening quiz játékban felfigyeltem az openingjére, tetszett is, meg baromi egyszerű volt rájönni, hogy melyik anime opját hallom, hiszen úgy indul a dal, hogy „One Outs…”. Ezek után még mindig húztam halasztottam a megnézését, de egy kihívásnak hála mindenképp meg kellett néznem minél hamarabb. Azán az első rész egy hatalmas arconcsapásként ért. Mondhatni csalódásként. Egyáltalán nem arra számítottam, amit kaptam, és még a grafika sem nyűgözött le. Egyszerűen nem éreztem úgy, hogy ez az én animém lenne, hogy nekem ezt folytatnom kellene, de a kihívás motivált, és Tokuchit is érdekesnek találtam, szóval lassan, de haladtam vele. Aztán azon kaptam magam, hogy bár nehezen ülök neki, mégis amint elindítottam az éppen következő részt, már daráltam is le 3-4 részt egymás után. Emellett Tokuchit nézve fülig ért a szám folyamatosan, annyira jó volt nézni, ahogy átlát mindenkin és mindenen, és nem hagyja magát. És bár emiatt teljesen kiszámítható volt mindig, akkor is egy élmény volt nézni, főleg ahogy a tulajdonost alázta le folyamatosan. Viszont Tokuchi mellett sokáig nem volt más, akit kedveltem volna, igazából nem is nagyon lehet mást megkedvelni, mert nem igazán vannak bemutatva a szereplők, az egész anime tényleg olyan, akár egy baromi hosszú bevezető, de végül Ideguchit is megszerettem. Jót nevettem azon is, mikor neki és a csapat tagjainak is felcsillant a szemében a remény, aztán Tokuchi mindig kitalált valamit, amitől lefagyott a mosoly az arcukról, mert nem hitték, hogy valóban jól fog elsülni. Ezek miatt a pillanatok miatt is egy élmény volt nézni. Meg tetszett az is, hogy nem középiskolásokról, hanem felnőttekről, tétekről, karrierekről szól, ahol a pénz az úr, ahol úgy csalnak, úgy tesznek tönkre játékosokat, ahogy nem szégyellik, legyen szó az az ellenfél vagy saját játékosról. Szóval így a végére eléggé bajban voltam hogy mégis hány csillagot adjak, mert az első 2-3 rész után bennem volt az érzés, hogy dobjam, ráadásul a pozitívumok ellenére elég száraz volt, és nem csak amiatt, hogy nem vagyok képbe a baseballal, csak annyira, hogy dobnak, ütnek, futnak és az ütő mögött guggoló fickó mutogat a lába közt. :"D Száraznak éreztem mert sokszor a narrátor mesélte el mi történik, sok volt néha az infó, amit volt, hogy el se bírtam olvasni spoiler, de annyira nem kötött le sem, hogy megállítsam, visszatekerjem, hogy elolvashassam. A vége felé már jobban odafigyeltem, megállítottam, de csak Tokuchi Toua miatt. Nélküle alig ütné meg a nézhető kategóriát az anime. Tulajdonképp csak miatta, csak neki adtam meg a 9 csillagot, amúgy maga az anime egy gyenge 5ös kategória számomra.

Azért tartom egyedinek ezt az animét a sportanimék között, mert a legtöbbel ellentétben ebben nem középiskolások a főszereplők, akik az iskolák közötti bajnokság megnyerésére törekednek. Itt a megélhetésükért játszanak és valódi bajnokságokon vesznek részt. A Baseball szabályaira és játszásmódjára is hamar ráérez az ember, de azért nem árt, ha kicsit utánajár Wikipedián néhány dolognak, ha esetleg itt találkozna először a sporttal. Mikor először néztem én is még csak annyit tudtam róla, hogy van egy valaki, aki labdákat hajigál és még egy valaki, aki elüti azokat, aztán megpróbál hazafutni. Viszont kábé az első komolyabb meccs végére bele lehet jönni.
Na persze, mint ahogy mindennek ennek is megvannak a maga hibái. Az első, ami lehet nem mindenkinek hiba, de az egész anime olyan, mint egy hosszabb prológus. És mivel nem készült hozzá folytatás, ezért az is marad. Lényegében ott fejeződik be, hogy a bajnokság elkezdődik és ez olyan, mintha a Kuroko no basuke-tet a Kise elleni meccs után hagyták volna abba.
A karakterek sincsenek valami jól kidolgozva. Mivel rengeteg van és kevés az idő, ezért csak a fontosabbak kaptak több szöveget, mint az átlag, na meg persze a főszereplő. Kojima például, akire az első két rész alapján azt tippeltem, hogy Tokuchi mellett a másik főszereplő lesz a harmadik résztől kezdve szépen háttérbe szorult. Igazából még Ideguchi is nagyobb szerepet kapott nála. És ez igaz volt az ellenfél csapatára is, azoknál is volt egy vagy két tag, akik kiemelkedtek a többiek közül, de mindenki elenyésző volt. Ilyen volt Takami, Johnson, Shirooka (aki edző volt, szóval annyira nem számít), de az utolsó csapatnál még ilyen sem volt, mert Williams ha kétszer dobhatott. Ennek a karakterelhanyagoltságnak az egyelten évadon kívül még az is az oka, hogy a teljes évad alatt csak a meccsek mentek, nem voltak meccsek közti szünetek, mint a Kuroko vagy mondjuk a Haikyuu esetében, ahol kicsit jobban meglehet ismerni a szereplőket.
De most, hogy letudtam a gyengeségeket jöhet az a dolog, ami teljes mértékben elviszi a hátán az animét. És ez pedig a főszereplő Tokuchi Toua karaktere. Nélküle harmadennyire sem lenne jó az egész, de az ő személyisége és jelleme egy olyan pluszt ad az egészhez, ami ellensúlyozza az összes többi hibát. Tokuchi egy rendkívül nyugodt és megfontolt jellem, aki mindig hideg fejjel gondolkodik és öt lépéssel az ellenfele előtt jár. Kíméletlen és számító alak, akit lehetetlenség átejteni, sosem hibázik és úgy olvas a mozdulataidban, mintha belelátna a fejedbe. Lényegében a sportanimék Yagami Light-ja.