Isaac a fiatal és tehetséges fényképész egy éjszaka különös megbízást kap egy tehetős családtól. Le kell fényképeznie egy rejtélyes körülmények között elhunyt, igéző szépségű lányt. A lány azonban váratlanul megelevenedik a fényképész lencséjében és képein, Isaac pedig elkerülhetetlenül… [tovább]
O Estranho Caso de Angélica (2010) 1★
Szereposztás
| Pilar López de Ayala | Angélica |
|---|---|
| Filipe Vargas | Marido |
| Isabel Ruth | Criada |
| Ricardo Trêpa | Isaac |
Kiemelt értékelések
dougie_cooper
Úgy döntöttem, hogy (valószínűleg elég lassan) végigmegyek a Cahiers du Cinema TOP 10-es listáján, ami a 2010-es évek legjobb filmjeit rangsorolja. Mégiscsak a világ egyik legfontosabb filmes folyóiratáról van szó.
Cahiers du cinema 2010-es évek TOP 10 filmje
10. O Estranho Caso de Angelica (2010) r.: Manoel de Oliveira
Korábban már láttam egy-két filmjét a portugál Manoel de Oliveirának, a világ legöregebb rendezőjének, és néhány valóban érdekes formanyelvi megoldását leszámítva sajnos rettenetesen unalmas műveket alkotott. (Kivétel ez alól pl. a Benilde, ami egy eléggé nézőt próbáló darab, viszont az egyetlen, amit ajánlanék MO-tól.) Az értékelésemből igyekszem kihagyni a magas korára való utalásokat, mert minden ilyen gondolat csak befolyásolta volna a véleményemet, és mellesleg hajlamos lenne érdekesebbé tenni a filmet, mint amennyire megérdemli.
Az Angelica különös esete című filmjét rendkívüli ideig készítette elő a portugál filmes, tudomásom szerint hetven évet kellett várnia, hogy az álomprojektjét megvalósíthassa. A végeredmény viszont a szokásos Oliveira. Persze a lassúság, a mozdulatlan kamera, a hosszú, kitartott snittek mind tudatos koncepció részei, ez nem jelenti azt, hogy mindenáron ugrándozni kell értük.
A színpadiasság, ami kardinális nála, már az első jelenetben érzékelhető, gyakorlatilag a nyílt utcából csinál színpadot. A film igencsak enigmatikus, és nyilvánvalóan mindennek megvan a jelentése, de én személy szerint a félidő táján már teljesen elvesztettem az érdeklődésemet. Nyilvánvaló – és ez a rendező más alkotásaira is igaz –, hogy Olivieira önmagának csinálta a filmet, mert amikor percekig megy egy autó, vagy hosszú ideig egy üres szobát kell néznünk, esetleg tíz percig beszélnek a légszennyezésről (ami egyértelműen egy kulcs lehet a film megfejtéséhez, szerintem) és a gazdasági válságról, akkor annak a mozgóképnek az alkotója egészen biztosan nem gondol a nézőre.
A fényképezés viszont kifejezetten elegáns, és nyilvánvalóan Chopin zenéjét sem fogom megszólni. És érdekes volt a modern világba beágyazott ’30-as évek is, ebben az esetben a filmnyelvi megoldások (elviselhetetlenül hangos gépek, vagy a recsegő rádió) is egészen jól működtek. De ez a film sajnos kevés, nagyon kevés, és még barátságtalan is.
Megértem a helyét a listán? Nem.
