Nekromantik 2 (1991) 6

Barátja halála után Betty kiássa annak holttestét a temetőben, majd hazaviszi magával, hogy még ezután is élvezhesse kedvese ölelését. Közben azonban új barátja is lesz, aki elől kénytelen elrejteni nekrofil érzéseit.

Szereposztás

Monika M.Monika
Mark ReederMark
Beatrice ManowskiBetty

Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

mandu 

*Minden idők 10 legbrutálisabb és legbetegebb filmje – 5.2. helyezett*
Ezen még nevetni sem tudtam. Egy fokkal undorítóbb volt, mint az első rész, de ezt sem mondanám kifejezetten gusztustalannak. Nem tudom mi van az ingerküszöbömmel, de eléggé meg lettem áldva ezek szerint… xD (Az 59. percben feltűnő csiga volt a kedvenc szereplőm)

aiglon

Már az első rész sem tetszett, de végül mégis rászántam magam a folytatásra. Itt is elmondható, hogy a legtöbb jelenet inkább nevetséges hatást keltett, mintsem rémisztőt – számomra legalábbis. Felesleges volt második részt készíteni.

_Norbi 

Sosem gondoltam volna, hogy készítettek folytatást az első részhez. És de. Annak ellenére, hogy tetszett nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt.


Hasonló filmek címkék alapján