Mondaiji-tachi ga Isekai kara Kuru Sou Desu yo? (2013–2013) 68% 6★

Az első pár rész alapján nagyon bizakodó voltam. A történet izgalmasnak és nem kicsit shounennek tűnt, ugyanakkor garantálva voltak az akciódús jelenetek. Érdekelt maga a téma is, a Névtelenek közössége, de leginkább Kuro Usagi és Izayoi-kun külön-külön és együtt is. És sajnos pont abból kaptam a legkevesebbet, amiből szerettem volna.

Ez a fantasy mű rengeteg különböző lénnyel dolgozik, démonokkal, isteni erővel rendelkező alakokkal, vámpírokkal, macskafélékkel, legendák teremtményeivel, fekete nyulakkal és persze emberekkel is. A tarka felhozatal jól megfér egymás mellett, bár különösen egyik mesebeli fajjal sincs sok dolgunk, jelenlétük majdnem csupán említés szintű. A megalkotásuk azonban jó; bár a karakterek nem a legtetszetősebb fajtából valók, semmi panasz nem lehet rájuk, kellemesek a szemnek.

Összesen tíz részre sűrítették össze a sorozatot, ami sok esetben kedvező megoldás lehet, itt viszont úgy éreztem, mintha egy huszonnégy részre szánt forgatókönyvet tömörítettek volna össze, aminek előnyei és hátrányai is keletkeztek. Előnye, hogy nincs unalmas rész, nincsenek üres járatok, minden pillanatban történik valami még akkor is, ha az nem feltétlenül lényeges a továbbiakban. Hátránya viszont, hogy így az egész összecsapottá vált; gyorsan betekintést nyertünk ebbe a különös világba, láthattuk, hogyan képesek harcolni a srácok, aztán bumm, máris jött egy főgonosz, akit két rész alatt le kellett győzni. És pontosan itt volt a probléma.

A végkimenetelnek tulajdonképpen semmi köze az előzményekhez, ami kicsit rosszul érintett. Elővettek egy fogjuk rá, hogy érdekes legendát, alaposan kiforgatták, bonyolították, bekavarodott egy kis mecha rész is, amitől falnak mentem és ennyi. Igazság szerint nagyon nem úgy tűnt, mintha vége lett volna a történetnek, ráadásul az utolsó képkocka is ezt a benyomást erősítette meg bennem. Izgalmas volt meg minden, csak értelmetlen.

Shounen illata ott van a sztorinak, hogy állandóan harcolnak, méghozzá látványelemekkel bővelkedve, szerintem nem is volt olyan rész, amiben ne láthattunk volna egy-két bravúrt, főleg Izayoitól. És itt van az egyik legnagyobb kérdés. Ki Izayoi? Megtudtuk, amit megtudtunk, volt egy csomó rejtélyes utalás arra, hogy a fiú több, mint aminek tűnik, ám választ sosem kapunk. És ez roppant mód bosszantott. Mármint az, hogy nem kezdtek semmit a sráccal, ráadásul tipikusan az a fajta teljesen beképzelt, irreális hős volt, aki sosem hibázik és akiről abszolút nem hiszed el, hogy te is lehetnél vagy a szomszéd fiú. Ennek ellenére kedveltem, mert sokat dobott a hangulaton.

A másik kedvenc szereplőm a Fekete Nyúl, vagyis Kuro Usagi volt. Az ő esetében is ugyanaz a helyzet, mint Izayoinál; célozgatnak, utalgatnak, ugyanakkor inkább csak dekoratív jelentősége van a bájos pofijának, telt kebleinek és falatnyi szoknyácskáinak. Mondjuk úgy, hogy ő az anime fanservice-ért felelős karaktere.

Azoknak ajánlom, akik izgalmas, akciódús animére vágynak, mindenféle természetfeletti kreatúrával, ugyanakkor nem zavarja őket, hogy sok nyitott kérdés és fekete folt marad a történet befejezése után.

Nem rossz anime, viszont szerintem a 10 rész nagyon kevés volt neki. Mindent egybesűrítettek, ezért néhányszor annyira nem volt élvezhető, mint amennyire akkor lett volna, ha az évad akár csak 2-3 résszel lenne hosszabb.
A szereplők szerethetőek, én nagyon örültem annak is, hogy a lányok nem csak feleslegesen, az ecchi miatt vannak benne, hanem tényleg csináltak valamit (vagy csak megpróbálkoztak vele… – de legalább próbálkoztak). Izayoit én nagyon bírtam, csak azt nem értem, hogy miért volt 0-24 egy fejhallgató a fején, amikor nem is hallgatott zenét… :D
Azt sajnálom, hogy jelentős fejlődés a szereplőknél nem ment végbe talán nem úgy kellett volna kezdeni az animét, hogy mindenki olyan erős, hogy annál már nincs tovább.
A zenék sem tetszettek. Harcoknál volt 1-2 jó OST, viszont az opening-ending szerintem gyenge lett. :(