Kedvencelte 1

Várólistára tette 13


Kiemelt értékelések

Krenai

Több helyen is voltak gondjaim a filmmel, nézzük lebontva.
1. Idealizálja a pornófilmek világát. Itt minden csillámpor és cukorka, van egy-két gonosz bácsi, de nekik is elég egy „nem!” felkiáltás és máris minden boldogság.
2. Súlytalan a film. A vagdosásból maradt hegek nem életszerűek, majdhogynem komikus súlyt kap, pláne hogy a főszereplő el is viccelődik, hogy „hülye lány korszakom volt”, aha, ne.
4. Pornó = feminizmus. Mondja a film. Aha, ez nem állja meg a helyét sok okból, az meg rátett egy lapáttal, hogy a filmben úgy adták elő, hogy hirtelen ez utólag eszébe jutott és inkább ráhúzza az egészre, hogy csak egy feminista irányvonal volt. Elképzelem, hogy miközben valaki pornót néz, úgy gondol a lányra, mint egy épp a feminizmust hirdető egyénre, nem pedig egy tárgyra, amit alávethet bármilyen fantáziájának.
Nem tudom, hogy ki a célcsoportja ennek a filmnek, érzésre úgy tűnt, hogy tizenévesek, ezért is dühített fel az első három pont, ezek nem igazán jó üzenetek.
3. A színészek bénák, később láttam, hogy ez csupán egy tévéfilm, és itt nem várhatom el, hogy kitűnő alakítást nyújtsanak (bár én ekkor is várnám, de belátom, hogy nem életszerű), na de ilyen semmilyen érzelmet át nem adó alakításokat is rég láttam, semmi mélység nem volt senkinél. Bár a karakterek megírásánál már voltak problémák.
4. A főszereplő áldozatnak van beállítva. Ezzel nem lenne baj, de próbálták eggyé gyúrni azt, hogy ő kiáll a feminizmus mellett és hirdeti a dolgot DE közben ő a gyenge áldozat, akit meg kell védeni. Nem tudja, hogy mit jelent a biztonsági szó? Még hülyének is volt beállítva, egy naiv kislánynak. Lehetett volna ez akár komplex is, de nem volt az, megmaradt papírmasé figurának, aki nem is következetes a tetteiben.

Az értékelés megírása után megnéztem a youtubeon elérhető spoiler igazi történetét ennek a lánynak, és na azt érdemes. Próbáltak átvenni jeleneteket, ugyanazt csinálják például pénzszámolás az ágyon. De itt látszik a boldogtalanság, a vagdosási hegei, és igen, ezeknél a hegeknél majdnem elsírja magát az ember, ha látja. A belefáradás, a keserűség, hogy mindössze 18 éves, de látni, hogy kiégett, viszont egyben azt is, hogy nem utálja magát vagy a munkáját. Már ezekben a percekben látni, hogy egy komplex karakter, „igazi”, őszinte. Pozitív dolgokat is mesél (élvezi, hogy ő írányítája a testét), de azt is elmondja, hogy senkiben se tud megbízni, fél, hogy át akarják verni, és el akarják adni sokszor, mindig figyelni kell. Jobban rávilágít a rossz dolgokra, pedig talán csak 20 perc az egész.
A kiállításon is, vagy mi a szösz volt, látni, hogy nem voltak olyan kedvesek ám, mint a filmben, és mennyire tárgyként tekintenek erre a lányra ki hitte volna…, „I'm not a creepy fan, I'm a dad, I'm like just hanging out” szóval írd már alá a képedet, amin épp a lábadat terpeszted, köszi! Csókolj már meg teljesen idegenként, hiszen azért vagy itt, hogy nekem örömet okozz.
A pózolások is durvábbak, a filmben egyáltalán nem volt életszerű, ott tök cukiként adták ezt elő. Azt is elmondja, hogy ez mennyire fizikailag – is – fájdalmas munka, amire szintén nem tért ki a film. Se arra, hogy őt ez alapvetően érdekelte is, nem csak a pénz volt a lényeg. A filmben ezzel szemben adták a naiv kislányt (jó hogy nem találták még ki hozzá, hogy szűz is volt), aki amúgy választhatott volna egy ingyenes, de nem olyan hírnevű iskolát, mint a Duke, és szinte utánajárás nélkül beleugrott ebbe. Na a valóságban felnőttebb döntés volt, és utána is felfogta, hogy mit tett.


Hasonló filmek címkék alapján