Ebben a különleges előzményepizódban Samantha „Atom Eve” Wilkins kislányként felfedezi szupererejét, és meg kell birkóznia baljós származásával, ahogy felfedezi sosem ismert családját.
Atom Eve (Legyőzhetetlen) (2023) 14★
55' · amerikai · akció, sci-fi, animációs, kaland, dráma, fantasy, thriller, special, tévéfilm 18
Szereplők
Várólistára tette 21
Kiemelt értékelések
Örülök, hogy a folytatás előtt kaptunk egy kis Atom Eve specialt is, főleg, hogy az egyik kedvenc karakterem a sorozatból.
Az első évad óta elolvastam a képregényt is, így nem volt ez sem ismeretlen számomra. Remekül adaptálták, sőt a legtöbb helyen még javítottak is rajta ismételten.
Szegény Eve-nek nem volt a legjobb gyerekkora. A végén full jogosan spoiler
A spoiler
A legnagyobb hülyeség viszont egy adalék volt, mégpedig az ügynevezett barátnő. Azt még megérteném, hogy spoiler
Na de nincs messze a folytatás, alig várom már! :D
Előzménytörténet a sorozat egyik fontos karakteréről, Atom Eve-ről. Elég keményre sikerült, már az eleje is viszonylag hátborzongató, de a második fele tragédiák sorozata. Azt hiszem, a végén látszik, hogy Atom Eve az, aki, és ezzel vált igazán szimpatikussá (bár amúgy is a szerethetőbb karakterek között van).