A filmben azok a nyugdíjas varrónők emlékeznek vissza az 1970-es évekre, akik 1978-ban a József Attila szocialista brigád tagjaként Állami Díjban részesültek.
Almási Tamás dokumentumfilmet 2009-ben a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) beválogatta a Rákosi- és Kádár-korszakról 1989 után… [tovább]
A filmben azok a nyugdíjas varrónők emlékeznek vissza az 1970-es évekre, akik 1978-ban a József Attila szocialista brigád tagjaként Állami Díjban részesültek.
Almási Tamás dokumentumfilmet 2009-ben a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) beválogatta a Rákosi- és Kádár-korszakról 1989 után készült legjobb negyven film közé.
„…Akkoriban még lehetett sétálgatni a Parlament előtt, nem kellett kordonon átvetnünk magunkat. 1978-at írtunk, s munkás-paraszt kormányunk minden év április 4-én átadta a kiválasztottaknak az az évi Kossuth- és Állami Díjakat…”
Ültek a kiválasztottak ünneplőben, és alig várták, hogy nevük elhangozzék. Először persze a művészeké – abban az esztendőben Darvas Iván és Kocsis Zoltán –, csak utánuk jöhettek a „politikaiak”. Ők, tizennégyen nemigen tudtak figyelni a végeérhetetlen beszédekre. „Kétszer voltam a Parlamentben, ’53-ban és ’78-ban. Azóta, ha nézem a tévében a közvetítéseket, mindig az ünnepség jut az eszembe” – meséli Geiger Zoltánné.
Tizennégyen voltak, és akkor már évek óta dolgoztak együtt. Szabták és varrták és futószalagra tették a ruhákat Zalaegerszegen. Az ő történetüket eleveníti fel Almási Tamás Kitüntetetten címu dokumentumfilmje.
A brigádban – József Attila Szocialista Brigád – persze többen is dolgoztak, de ők tizennégyen már öt évnél régebben. A díj átvételekor még nem is sejtették, hogy harmincezer forint úgy harmincezer, hogy mindenkinek. Nem összesen. De kellett is: lakástörlesztésre, bútorrészletre, még magnóra is futotta belőle.
Ma már egyikük sem emlékszik, mikor és miért szakadt vége a brigádosdinak. Talán a rendszerváltáskor, talán már előbb. de egyszer csak nem volt már sem összetartás, se társadalmi munka.
A brigádból ma már csak tizenhárman élnek. Ha találkoznak is, csak ritkán. ’78 óta senki nem kereste őket, a kiemelt nyugdíj, a társadalmi megbecsülés mind ígéret maradt. Néha nosztalgiáznak sosemvolt aranykorok után, hiszen tizennégyüknek megadatott pár órára, hogy a munkásosztály színe-java legyenek. Tudták már akkor is, hogy valóban csak pár órára." [bezár]
