Kareshi Kanojo no Jijou (1998–1999) 55% 2★

Akkoriban terjedt a nézet a ’90-es, ’00-s évek animéiről, hogy a mangája jobb. Ennek fájdalmas bizonyítéka a Kareshi Kanojo no Jijou.

Pedig a történet egy jó animének ágyaz meg: Arima Soichiro és Miyazawa Yukino osztályuk legjobbja, akik minden tesztet szinte kiválóan írnak meg, népszerűek az iskolában, élen járnak az iskolai rendezvények szervezésében. De ahogy az lenni szokott, az ördög a részletekben rejlik: Természetesen szülői nyomásra ennyire kiemelkedők, és ha ez még nem lenne elég, Soichiro családi háttere nem feltétlen biztosítja a jó tanulmányi eredményeket. Tehát küzdenek a belső démonaikkal.

Ezt a jó alapot, olyan szinten elbarmolta a stúdió a low budget animációval, hogy alig-alig érzékelhető a helyzet komolysága. Egyedül Soichiro gyerekkora és egy későbbi jelenet van fajsúlyosan ábrázolva, de összességében azt lehet mondani, hogy nincs jelentése az animációnak. Nemhogy nem tesz hozzá a történethez, hanem nagy ívben el is vesz tőle. Mintha egy régi diáról néznénk képeket, ahol már a színek is megfakultak, megsárgultak A stúdió nyilvánvalóan trehány munkája egyszerűen élvezhetetlenné teszi az animét. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos jeleneteket képkockáról képkockára megismételnek.

A másik komoly hiba, hogy tisztán lehet látni, hol érte utol a mangát az anime. Utána ugyanis nyilvánvalóan nem tudták, hogy mit kezdjenek még rendelkezésre álló idővel. Ismeretes, hogy a shoujo manga fejezetek lényegesen lassabban jönnek ki, ugyanakkor amint népszerűségük indokolja, máris készül az animeadaptáció. Csak hát gyakran utol is érik az animét, utána meg már csak a kreativitáson múlik, hogyan folytatják a készítők a történetet. Itt konkrétan még kreativitásra sem tellett. Az anime 1998-as, a manga 2005-ig ment, sejthető, hogy mennyi jó történet kerülhetett volna be, ha várnak az adaptációval.

Az opening az, amit régóta ismerek az animéből, az egy rendkívül kedves és bájos dal. Megadja az alapját annak, hogy az anime is hasonlóan jó lesz, de az animáció stílusa még az opening szerezhető mivoltából is gyököt von… Ráadásul a seiyuu-k egy része is, ha jól tudom, itt debütált. Sokkal inkább olyan érzésem volt, hogy egymást szórakoztatták, minthogy ténylegesen az animének dolgoztak volna.

Nehéz elhinni, hogy egy jó történetet ennyire el lehet az animációval és a kreativitás teljes hiányával rontani, de itt ez sikerült. Inkább elrettentő példának ajánlanám megnézni az animét.