Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Serge_and_Boots 

Oh mon dieu…, hát ha ezt tudom, bealapozok előtte! A szutyokfilmeket mindig megsegíti egy kis rum vagy konyak, ámbár a második Frogtown mozi (ami azt hiszem, igazából tévéfilm) két-három Kőbambinál többet nem ér. Egyébként tudtam és emlékeztem, hogy az első rész is büntetett, de bőven nem ennyire, azt legalább tudtam valamiféle szatirikus, szegény ember Mad Max paródiájaként értelmezni. No de a második rész…

Büntet, és éppen hogy csak nem fáj, mivel sajnálatos módon jóval unalmasabb és amatőrebb annál, hogy aljas módon kínozni tudja a nézőjét – még inkább szórakoztatónak mondanám, béna értelemben. Ezen a filmen még annyi gondolkodni-, vagy csámcsognivaló sincs, mint az elsőn volt, sőt, az elsőnek volt egy nagyon diszkrét bája, szemtelensége, fülledtsége. De Robert Z’Dar háromszorosra nőtt állkapocscsontján, meg Lou Ferrignón általában nincs olyan sok néznivaló, ettől a két csávótól élből abba a hitbe ringatja magát az ember, hogy amit lát, az a megtestesült nonszensz celluloidon.

Betintázva, trash-re vágyva, társaságban lefekvés előtti utolsó filmélménynek maximálisan ajánlom – egyébként meg kerüljük, mint a kutyagumit.

2 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján