Flesh & Blood (1979) 80% 1★

Klasszikus regényélményem volt ezzel a filmmel. Én egy bő 3 órás változathoz jutottam hozzá, amit átlag 45 perces etapokban néztem végig. De nem csak a leteszem, felveszem, és az egy ideig benne vagyok ugyanabban a történetben mondatja velem a regény párhuzamot. Utóbbi is jó volt természetesen, mert egyébként a sorozatok, mégha ívet formálnak is, erősen epizódcentrikusak. De ahhoz, hogy ebben a történetben benne lehessek, kellett annak az erőssége – és ez az, amitől olyan volt, mint egy regény.
A film egy sajátos coming-of-age történet. Főszereplője egy fiatalember. Ma, a végletekig strukturált sportológyártás közepette nehéz is elhinni ezt az egykor volt időt, amikor húsz fölött is be lehetett állni tréningezni, és megkezdeni építgetni a bokszolói karriert. Boobyval ez történik meg: hülyeség miatt kerül börtönbe, ahol viszont legalább felfedezik. Ez azonban nem egy Rocky-történet, és a sportolóság egészen másodlagos, járulékos jellegű. A hangsúly Bobby felnőtté válásán van. Nagy bokszmeccset alig láthatunk, tömegjelenetek a legritkábban kerülnek elénk. Amit látunk, az Bobby és a barátja, Bobby és az edzője, Bobby és a barátnője, de különösen: Bobby és az édesanyja.
Amennyire trendik ma a pszichológiai történetek, az önmagunkkal és örökségünkkel való szembenézés tematikája, ebből istenkirály filmet lehetne csinálni. Ahogy mondtam, azóta minden megváltozott, így jócskán át kellene írni – viszont itt van ez a film, és ez a lélektani érés szerintem igazán klasszul van kibontva. Tom Berenger kiválóan alakítja az egyszerre robbanékony, ám mégis érzékeny Irish Bobby Fallont.
Csak ajánlani tudom – ha nem is együltőben, hanem mint egy jobb regényt. Időnként letéve, de igazából sosem elszakadva tőle.