Eksztázis (2018) 78% 49★

Ez a film egy bazi nagy WTF faktor.

Kimondottan nem vagyok kedvelője a táncos filmeknek, de apám ebből olyan piszok nagy trippet kerekített Gaspar Noé, hogy eskü rendesen beálltam tőle én is….

Felidézte a bulis korszakomat. Jó volt.

A Visszafordithatatlan kapcsan olvastam, hogy allitolag Gaspar Noe nem is irt forgatokonyvet, csak egy harom oldalas vazlattal alltak neki es nem lepne meg, ha itt sem keszult volna komplexebb anyaggal. Azonban amig ott a harom foszereplo ezt gond nelkul megoldotta, itt neha nagyon hianyoltam ezt. Ettol fuggetlenul amire ez az ember kepes, az egyszeruen rendkivuli. Ha csak egyetlen rendezot valaszthattam volna arra, hogy keszitsen filmet egy kollektiv LSD-triprol, akkor valoszinuleg Gaspar Noe lett volna a befuto.

Rég éltem át ekkora film-tripet, mint most.
A zene, a képek, a szép (és oly könnyen eltörő) testek, az elhatalmasodó káosz és őrület, a ki- és ki nem fejezett vágyak, az erőszak és a gyengédség fantasztikus orgiája ez a film, és közben még ironikus is, de úgy, hogy attól már az elején elveszted a fejed spoiler, meg még vannak benne csudás utalások más drog-filmekre is, szóval ez a film nemcsak önmaga, hanem része valamiféle hagyománynak, vagy mi, és ez milyen jó.
Szuper, őrjítő, bizarr, fura, székszorító.

No, igen! Gaspar Noé itt is megmutatta, hogy mennyire ért a vágatlan egysnittesekhez és a színek erőteljes használatához. Ahogy megtartotta azt a stílusát is, hogyan lehet ezekkel az eszközökkel bizarr és sokkoló jeleneteket felvonultatni.
A rétegfilm abszolút mintapéldája, de ez eddig is védjegye volt a rendezőnek. Voltak jelenetek a film első felébe, amik kifejezetten untattak (főleg azok a részek mikor egymás közt beszélték ki a másikat), viszont a táncjelenetek koreográfiája, ahogy dolgozott alájuk a zene, eléggé elkapott.
Aztán a második felére bemutatta Noé fokozatosan a lehető legközelebb hozva a nézőt, hogy tudnak az emberek fizikailag aztán főleg szellemileg nagyon durván elkorcsosulni, leépülni. Tele rémálomba illő jelenetekkel (vagyis igazából egy(!) 40 percre kitartott jelenettel), szürreális kameramozgásokat használva, minél közelebb hozva a nézőt, hogy ő is olyan tudatállapotba érezze magát, és átélje azt, amit a szereplők többsége.
Szeretni szerintem nem lehet ezt a filmet, értékelni viszont igen. A magam részéről úgy vagyok vele, hogy sok momentuma van, ami beleégett a fejembe (amit főleg a technikai oldala támogatott meg vérprofin). Épp ezért ha van olyan rendező, akinek van létjogosultsága a filmiparban (mégha csak és kizárólag rétegfilmeket gyárt), akkor sokkal inkább legyen Gaspar Noé, mint az általam kimondottan utált Yorgos Lanthimos.

Csak az itteni értékeléseket olvastam; ezek különleges drogfilmként látták Gaspar Noé új művét, ami részben helytálló. Ugyanakkor az nem merült fel, hogy az alkotó itt valamit a (francia) nemzetről, vagy tágabban értelmezve a közösségről kíván mondani. A bemutatkozó videók először izoláltan mutatják a leendő társulat tagjait, aztán egy hosszú táncjelenetben már egységben látjuk őket. Hogy aztán elkezdődjék a bomlás. Én odáig merészkednék, hogy voltaképpen akár a jancsói filmnyelvnek egyfajta továbbgondolásaként is tekinthetjük. Persze annak intellektuális nívója nélkül. Noé mindig is inkább zsigeri rendező volt (sokan tartják inkább nagyszerű technikusnak, semmint jelentékeny rendezőnek). ez nem feltétlen baj, bár az ő esetében jobbára az. Itt is szerintem bőven túlfeszíti a húrt, filmje egy idő után már fárasztó, semmitmondó; az érzékelésre, testi tapasztalásra építő filmek sorában sem túl maradandó, engem legalábbis semmilyen újszerű belátásra nem késztetett.

Az első 15 perc értékelhető számomra, zeneileg és táncilag, az összes többi halálosan unalmas volt 1-2 jelenetet leszámítva. Azért végigszenvedtem, de beletekertem, hogy mielőbb túl legyek rajta.

Nos… az 5 csillag ellenére szerintem ez nem egy rossz film! Kiválóan van rendezve, jók az alakítások és érdekes a téma. A gondom viszont az vele, hogy hiába jó, annyira nem kiemelkedőek a képek, hogy önmagukban elszórakoztassanak. Atmoszférát a film szerintem csak az első 40 percben teremti jól. Én személy szerint hiányoltam a „végkifejletet is”, azt, hogy a szereplők hogyan képesek feldolgozni az ott történteket. A film legnagyobb hibája mégis az, hogy egy hatalmas kihagyott ziccer. Úgy gondolom ha nem is teljes mértékben (tehát minden jelenetben), viszont néha át kellett volna adniuk azt is, amit a szereplők belülről látnak (a hallucinációkra, látászavarra gondolok). Úgy hiszem ezzel sokkal közelebbről láthattuk volna a badtripeket meg a jókat is, illetve láthattunk volna valamit az LSD természetéről is (hullámzás, fázisok). Amit még eszméletlenül hiányoltam, azok a hanghatások. Itt is át kellett volna adnia a filmnek a szer okozta „érzékeny” hallást. Azt hiszem az a film baja, hogy túl „valódi”, hiszen szerintem amikor valaki egy „drogos” filmet készít, akkor (a valóság kontrasztja mellett persze) meg kell mutassa a kábítószer okozta hatásokat.

Csak a téma iránt érdeklődőknek tudom javasolni, ők se egy 1,5 órás tripet várjanak.

Wow! Ettől a filmtől konkrétan be lehet állni! Imádtam, fantasztikuis! Pedig mennyire gyűlölöm az olyan filmeket, amiben táncolnak, de ugye, mindig van olyan kivétel, ami erősíti a szabályt :D Mert ez valami fenomenális volt, és brutális és mocskos! Érdekes az a 16-os karika, mert ez bőven üti a 18-ast. Attól, hogy nem folyik a vér gallon számra, attól még még erkölcsileg nagyon mocskos volt, hála az égnek, és durva, mellé még eléggé tudatmódosító hatású is, én betéptem tőle :D Újra nagyot alkottak a franciák az extrém filmek terén! Még sok ilyet, köszi! ^_^ (Aki meg hozzám hasonlóan gyűlöli a musicalt, az nyugodjon meg, nem az, csak egy tánctársulat számára szervezett buliban játszódik, ahol szól a zene végig.)