Kedvencelte 1

Várólistára tette 13


Kiemelt értékelések

Katyesz 

Azt hiszem azt mondanám erre a sorozatra, hogy nem egy egyedi történet, de olyan csavarok vannak benne, hogy mégis azzá válik.
Lényeges kérdéseket feszeget egész végig, hiszen az ember élete során mindig szembe találkozik egy olyan helyzettel amit, ha tehetne, szívesen megváltoztatna.
Ritka, de szerintem ez a sorozat tele volt erős karakterekkel. Mindenki megkapta a maga kis történetét.
Alig vártam, hogy Krist újabb bl sorozatát lássam (azt nem is tudom miért, mert annyira nem nagy szám, de mégis :D ). Viszont nem számítottam rá, hogy kellemesen fogok csalódni Fluke játékában. Eddig nem szerettem, mert mindig tök furának tartottam, de itt annyira jó volt, hogy inkább miatta néztem, nem Krist miatt.

valdezier

Ó, nekem ez tetszett! Nem várt párosítás voltak, de nagyon jól működtek :)
Karakterek közül egyértelműen Pear aratott nálam, szerintem ő a legkiforrottabb női karakter, akit eddig BLben láttam, kapott egy rendes személyiséget, háttérsztorit, befejezést. Alap lenne, de máshol mégsem az :D
Maxet is nagyon szerettem, végig szépen terelgette, tanácsokkal látta el a srácokat. :) spoiler
Tetszett, hogy a Pisaeng és anyukája kapcsolat nem olyan volt mint más BLekben spoiler, szerintem jó volt, hogy megmutatták ezt is.
Sok fontos témába belekaptak spoiler és tök jó mondandók is voltak benne: például, hogy milyen fontos az egyenes kommunikéció :D Kb minden szálban és mindenhol ott volt ez, imádom. Illetve, hogy úgy éljük az életünk, hogy ne kelljen visszaforgatni az időt – nyilván ez nem újdonság, de nagyon szépen volt tálalva.
Mosollyal az arcomon fejeztem be :)

1 hozzászólás
krlany 

Biztosan nekem voltak túl nagy elvárásaim ezzel a sorozattal kapcsolatban, de nem vagyok lenyűgözve, sőt. Pedig jó lett volna Kristet újra valami jó sorozatban látni. Kawi karaktere nem egy eltalált valami, Pisaeng-gel a kettősük meg bár kedves, inkább egy szeretett öreg házaspárra hasonlít, mint a szerelmesekére. Valahol a szenvedély elveszett. Pear volt a kedvencem. Végre egy normális női karakter, az általa felolvasott vers is nagyon adta, és a színésznőt is bírom már korábbról is. Max-re lettem még volna egy kicsit jobban kíváncsi, kár, hogy nem kaptunk belőle többet.

silentscream 

Először nem gondoltam, hogy tetszeni fog, de végül megszerettem. :) Főszereplő párosunk abszolút szerethető együtt és jól működik köztük a kémia. :) Mondjuk csóri Pisaenget azért eléggé sajnáltam az elején. Jó, hogy ennyire türelmes volt mindvégig… De sok karakter van a soriban, aki könnyen belopja magát az ember szívébe, ilyen pl. Max és Pear. Mindkettőjükben szerettem, hogy képesek voltak megbocsátani és támogatni a barátaikat.
Összességében nekem kifejezetten tetszett!

Betűfaló 

A felénél tartok, és beértem a fordítást. Mivel idáig egyben jutottam el, azt hiszem mondhatom, hogy tetszik.

Nem tett jót a sorozathoz fűződő viszonyomnak, hogy heti csak egy részt láttam.
Kissé felejthetőnek bizonyult, kevésbé tetszett így. Ettől függetlenül határozottan tanulságos. Fontos, hogy ki mellett éled le az életed, hogy azt válaszd, akit igazán szeretsz (tapasztalatból mondom, ez sem garancia sajnos semmire, mármint a szerelem, szeretet).
Az utolsó két részben már totál elvesztettem a fonalat, hogy ki spoiler. A vége boldog vég, és van egy aranyos kis végjáték is, amikor már azt hiszi az ember, hogy vége. spoiler
A kémia sajnos a nullához tendált a fő párost tekintve, ezt sajnálom, mert nem igazán lehetett egy pillanatra sem elhinni a szerelmüket. Még talán a Pisaeng-et alakító színész elment, főleg az érzelmesebb pillanatokban, de a csók ahh, az sajnos semmilyen se volt. A Kawee-t alakító színészen a szeretet éreztem, illetve a saját maga megtagadását a szexuális irányultságára vonatkozóan, azt viszont tényleg. Mondjuk valahogy amúgy sem passzoltak össze valahogy, nekem furcsák voltak együtt.


Hasonló filmek címkék alapján