Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikája (2022) 72% 9★

– Apáddal mindent felvettünk úgy az első 12 évben. Minden hangot minden utunkon. Még a fingjaitokat is felvettük.

– Emlékszel, mit mondtam mindig?
– Kortyolj bele a sikerbe!
– Kortyolj bele a sikerbe!
– Ízlelgesd, aztán köpd ki!
– Ízlelgesd, aztán köpd ki!
– Különben megmérgez.
– Különben megmérgez.

– Az eszmék felfalták az isteneket. Az istenek eszmékké váltak.
…
Idióta ideák, istenítve. Veszett szukák, amik a saját okádékukat eszik.

– Ki maga, hogy el meri lopni Octavio Paz sorait?
– Azért írhatta ezt le, mert én éltem, Silverio.
– Ne nevettessen, Hernán Cortés! Csak egy bandita volt, egy macsetés sakál, aki vakon vagdalkozott át a dzsungelen. Egy betűt sem olvasott soha!
– Nem ismer engem. Senki sem ismer.
– Ha akkora szégyent érezne, mint amekkora kárt okozott kicsit talán alázatosabb lenne.
– Van tüze? Tudom, mire gondol. Ötszáz éve mindenki engem hibáztat, pedig semmit sem értenek.
– Nem látja, hol ül?
– És maga? Nézzen körül! Egy gyönyörű város, 300 000 indián lakossal.
– Nem indiánok.
– Akkor amerikaiak.
– Az sem.
– Mindegy. Hogy dönthetett meg 400 spanyol 16 lóval és egy kis puskaporral egy birodalmat? Az indiánok…
– Nem indiánok!
– Kannibálok, mindegy. Egymást ették, mint az állatok. Gyűlölték egymást. És mind gyűlölték a Tlatoanit. Azon a sarkon ismertem meg Moctezumát. Rendes fickó. Igen!
– Nem! Azon a sarkon tudtuk meg, hogy létezik Európa.
– Csak segíteni akartunk. Megkapták tőlünk az istenünket és a nyelvünket.
– Meg a himlőt, a kanyarót, és a pokoltól való félelmet.
– És a kankót.
– Meg a hadseregüket, az oligarchákat és az egyházat. És 300 évnyi alkirályt. Mind ronda volt, mint a bűn, bassza meg! Nézze meg Centéotl istent! Eltemették az isteneinket, és egy újat hoztak: egy véres, megkínzott, keresztre feszített istent. Ne legyen hülye, Cortés! Maga csak egy hasznos külföldi volt. Könnyű háborút nyerni, ha az ellenségük, a népünk önmaga ellen fordult.
– Nem akartam háborút. Megszerettem ezt a vidéket és a lakóit.
– Szép szavak egy gyilkos szájából.
– Gyilkos? Egy új világ alapjait fektettem le. A gyerekeim voltak az első mexikóiak, tehát a haza atyja vagyok. Mexikóiként éltem. A legnagyobb mexikóiként haltam meg.
– Sajnálom, de a mexikóiak és a spanyolok egyformán utálják. Egyetlen szobra sincs.
– Néha azt hisszük, több otthonunk is van, de igazából sehonnaiak vagyunk. Talán idővel minden nagy embert megutálnak.

– Pablo Galindo kért bérleti díjat?
– Pár napra kölcsönadta.
– A gazdagok semmit sem adnak ingyen.
– Ezért gazdagok.
– Ez gyönyörű!
– Valahogy be fogja hajtani az árát.

– Sajnálom, uram, de a tulajdonosok rögzítették a házirendben. Cselédek nem léphetnek be.

– Az Amazon megvette Alsó-Kaliforniát.
– Ez a strand most már a gringóké.
– Csodálatos! Nyugodtan vegyék meg egész Mexikót! Jobban járnánk velük.
– Nem tudtam, hogy ilyen hazaárulók vannak a családban.

– De nem csak Mateo van a bardóban. Néha úgy érzem, mind ott vagyunk vele.
– Camila, a családod mindig itt lesz. Itt van az otthonod, a nagyszüleid…
– Apa, állj le! Jól vagyok, csak szomorú vagyok. És ezzel nincs gond. Néha kell egy kis szomorúság. De te mindent meg akarsz oldani meg ki akarsz magyarázni. Van, ami úgy van, és kész.

– Mi a faszt keresett apa a Santa Monica-i vonaton?
– Mexikóibbnak akarta érezni magát. De annyi mexikói volt ott, hogy felrobbant a feje.

– Honnan jöttök?
– Északról. A pokolból, de ők azt sem tudják, hogy az a pokol.