Banánhéjkeringő (1986) 77% 11★

Nagyszerű szatíra, amely a Kádár-korszak végét csúfolja ki. De a Tanúval ellentétben ez egy nagyon görcsös, kellemetlen és ijesztő történetet mesél el, amelyen ha nagyon derülünk is, közben legbelül üvöltünk. Mert a szituáció nagyon egyszerű: menő főhősünk elkövet egy nagyon emberi gesztust, ami a házasságába, munkájába, életvitelébe kerül aztán neki. Közben a szituáció egyre abszurdabb, holott mindennek megvan az oka, az őrületben ezúttal nemhogy keresni, hanem kifejezetten csak találni lehet a logikát. A párbeszédek okosak, jellemzően nincsenek elszállva, de gyakran viccesek, a végkifejlet pedig nagyon ott van… és ki tudja, lehet, hogy a kör folyton bezárul és újranyílik?

Ha a Tanún kívül csak egy Bacsó Péter-filmet nézel meg, akkor ez legyen az. Egyszerűen zseniális.

Amikor az orvosvonósnégyes orvosi köpenyben próbál, azon pedig mindig röhögök.

Bacsó Péter filmjét leginkább Martin Scorsese Lidérces órák című mesterművéhez tudnám hasonlítani, ámbár míg a bozontos szemöldökű rendező leheletnyi társadalomkritikával dolgozik, addig a Banánhéjkeringő gerincét a Kádár korszak végnapjainak erőteljes kifigurázása jellemzi. A néző pedig röhög. Röhög, miközben legbelül sír.
A gulyás kommunizmus a felszínen szépen működik, ezt a film is szépen példázza, de lerántja a leplet, hogy az a drága gulyás nem feltétlen olyan ízletes. A nyitó jelenet az irodalány megzakkanásával tökély, és innentől kezdve nincs megállás. Hősünk, legyen bármekkora hírneve mind sportolóként, mind orvosként, sorra vonzza be a szörnyűbbnél szörnyűbb helyzeteket, és hiába kapálózik, egyre mélyebbre kerül ebben az események posványában. A szovjet rendszer, az egykori terror alappillérei egyre inkább zúzzák szét életét, ő maga pedig lassacskán az irodalány útjára kezd lépni.
Bacsó Péter a groteszk helyzeteket aztán a groteszkség fokozásával oldja meg. Mintegy csettintésre mindenki megjelenik, aki hozzájárult ahhoz, hogy hősünk élete szétessen, hogy kárpótolják. Az utolsó képsorok felteszik a pontot az i-re. Az addigi lidércnyomás nem ér véget. Sőt, a nézőnek azon is el kell gondolkodnia, vajon kik itt a tébolyultak? A rendszer keménykezű figurái vásári bohócként táncikálnak, s a rendező mintegy kijelenti: ennyit értek, ennyire kellett tőlük tartani. Nem csoda, hogy Dr. Kondacs Ágoston pszichiátriai esetté válik, csakhogy megszabaduljon mindettől.