Babák – az első év (2010) 78% 46★

Ha nem lett volna órai feladat a film megnézése, nem hiszem, hogy magamtól megnéztem volna. Én nagyon hiányoltam egy narrátort a filmből, aki érdekességeket és adatokat mond, sokkal érdekesebb lett volna. A babák édesek voltak és átjött a film lényege is – fejlett országok vs fejletlen országok – de akkor is nagyon unalmas volt és nem tanultam belőle semmi újat.

Nem vagyok az a típusú ember, aki megnéz egy dokumentumfilmet csak azért, mert a csecsemők aranyosak. Én azt hittem, hogy ténylegesen láthatjuk a kontrasztokat a különböző kultúrák között, de ezt az élményt csak részben kaptam meg. Ráadásul inkább arra az időszakra koncentrál, amikor már nagyobbacskák a babák, pedig pont a szülés-születés, az összeszokás és a kezdetek érdekeltek volna leginkább. Persze azért érdekes és kedves film, csak nem túl informatív.

Lehet, az a baj, hogy nagyon sokat vártam tőle. Meg hogy kismillió részletben néztem meg. De tényleg többet vártam ennél.
A babák édesek, nagyon! És tényleg láttam az összes babában, helyzetben az enyémet is :) Mert van, ami univerzális.
Viszont az nem igaz, hogy az első évet látjuk, szerintem kicsit többet, az egyiknek már megünnepelték a szülinapját is. És mind a négyüknél megvárták, hogy legalább önállóan felálljanak. Ez meg ugye nem mind a négyüknél ugyanakkor történt…
Amúgy mondjuk hiányoltam, hogy nem írták ki, kb. hol tartunk időben, mennyi idősek a babák. Szerintem az első hónapokból nagyon keveset mutattak.
És szinte semmit nem láttunk abból, hogy milyenek a szülők. Gondolom, nem ez volt a cél, de én nagyon kíváncsi lettem volna rá. Még többet szerettem volna látni abból, hogy hol hogyan kommunikálnak a babákkal, hogyan altatják, hogyan reagálnak, ha valamiért nyűglődik, hogyan fürdetik, stb. Nekem kevés volt ebből a filmben. (Volt azért persze…)
Nagyon furcsa lehetett a babáknak, hogy ott egy rakás felnőtt (a stáb), akik viszont nem szólnak közbe, ha a nagyobb testvér szekírozza a kisebbet, akik nem segítenek, ha nem boldogul az egyik baba a játékkal és emiatt hisztizik… Csak nézik és filmre veszik.
Néhol nagyon szépen betalált egy-egy kontraszt, és bár nem vagyok az az ember, aki túlidealizálná az afrikai/természeti népek életét, azért hirtelen nevetségesnek tűnt a városi babanevelés… de csak néha.
Ó, és ami még nagyon hiányzott: Európa! Ez egy francia film, de nincs se francia, se más, közelebbi, európai ország bemutatva…
spoiler
Voltak részek, amik kifejezetten tetszettek, elgondolkodtattak, segítették a szülőségem, de nekem ez így egy kicsit kevés volt.
Ja, és sajnos sikerült úgy megnézzem, hogy csak az angol nyelvű részeket feliratozták :/ Így a többi szövegből egy mukkot sem értettem…

Vahh, nem szeretem a gyerekeket (se), viszont mikor anno láttam ennek a bemutatóját, egyből kíváncsi lettem rá. Végül 2x is megnéztem, bár volt közte 1-2 év kihagyás és másodszorra anya miatt néztem meg, de nekem nagyon tetszett. Érdekes volt és sokszor megmosolyogtató. :)
Viszont igencsak megerősített benne, hogy én soha nem akarok gyereket… :)))

2. része akkor lesz vagy van már? :o

Én többet vártam ettől a filmtől. Kicsit bővebbet, kicsit kommunikatívabbat. Na de hát ez van. Nekem nem okozott örömet a babák nézegetése, én valami informatív dokumentumfilmet vártam, adatokkal, tényekkel, olyan igazi dokumentumfilmet. Persze így is érdekes volt látni a különbségeket a nevelésben, és a környezetben, de nekem ez kevés volt.

Kognitív tudományok órán volt kötelező megtekinteni ez a filmet. Az első perctől kezdve egy mém járt a fejemben: a frissen világrajött baba már megnyugodott a sírástól, fekete haja az égnek áll, és mérgesen-ledöbbenten néz a szülőszobában tartózkodókra. „Most komolyan, Borsod?”
Valahogy így érezhetnénk magunkat mi is sokan, ha a namíbiai semmi közepére születtünk volna. – Dehogy éreznénk, hiszen ha oda születünk, az a környezet lesz a természetes. Majd ha lesz rálátásunk jópár év múlva a fejlettebb társadalmakra, tán akkor gondolkodunk el először ilyen kérdéseken.
A film a bonyolult témát egyszerűen tálalja, narrálás nélkül. – Ez kifejezetten tetszett, ugyanis pont megtalált az alkotás, semmi kedvem nem lett volna másfél óráig hallgatni azt, amit a képen látok, illetve azok következményeit. Ráadásul fülhallgatóm se volt, így a TIK Caféban mindenki hallotta a gyereksírást. Így legalább végig figyelni kellett, és gondolkodni a képsorok között.
Egy gondolat folyamatosan vissza-vissza tért, miközben néztem a filmet: attól függően, hogy a Föld, azon belül milyen család, vagyis inkább ernyőfogalomként milyen környezetbe születünk: kvázi determinálva van az életünk. A dolgok jelentős része már eldől: miben leszünk jók, miben érzékeink és képességeink lesznek csúcsra járatva, mik „halnak ki” nem használat közben/végett. A film próbálta időben párhuzamosan bemutatni a négy gyerek fejlődését – ebből merem azt következtetni, hogy míg az általunk legelmaradottabbnak tartott afrikai törzs gyermeke a szabadidős tevékenységeket tekintve önálló, addig Los Angelesben teljes mértékben a szüleire van utalva. Ez jöhet például abból, hogy a törzsi keretek között élő anyáknak naphosszat van tevékenységük (és mellette látják el a gyerekeket), addig egy fejlett tókiói vagy amerikai családban tudták úgy szervezni az életet, hogy közel 100%-osan a gyermekre tudjanak koncentrálni. Szerintem a születendő gyermekek száma is szignifikáns: egy fejlődő országban több, míg egy fejlett országokban inkább az „egykézés” a „trend”. Ide még egy gondolat: minél magasabb evolúciós fejlettségi fokon áll egy faj, annál tovább fejlődik a magzat, és annál esetlenebbül jön a világra. Az ember éppen ezért kvázi koraszülött, teljes mértékben a környezetünkre vagyunk utalva, alsóhangon évekig. Vegyük megint a két szélső példát: a túlélési ösztönei valószínűleg sokkal erősebbek egy namíbiai gyereknek, mint a Los angeles-i angyalnak.
Közös mind a négy család esetében, hogy az anya van jóval többet a gyerekkel, és csak a fejlett (amerikai és japán) társadalmakban jelenik meg az apa, mint a korai szakaszban is aktív szereplő. Amerikában valódi odafigyelést tanúsít a férfi, míg Japánban inkább munka mellett, mellékesen vesződik a poronttyal.

+1 random megjegyzés: Nemcsak a készségeink és képességeink vannak predesztinálva a környezetből, szenzitív időszakban érkező hatások miatt, hanem ezzel együtt az életpályánk is: Nagyjából (0,05 szignifikanciánál) meg lehet mondani, milyen pályát futhat be az ember egy hegy ormai, vagy a felhőkarcolók selyempárnái közül.