A Világ Hét Csodája I-II. (1994) 90% 2★

Régen látott gyerekkori kedvencem és egyúttal a történelmi témájú dokumentumfilmek egy potenciális etalonja – valószínűleg a műfaj utolsó fénykorából, jó tíz évvel azelőttről, hogy a Discoveryt és a NatGeót ellepte volna a trash tartalom. Több is ez a film az ókori világ hét csodájának prezentációjánál, valójában inkább filozófiai, eszme- és művelődéstörténeti kutatás, ami ívet húz az ókori népek és a jelen kor embere között, prezentációjában a hét csoda (akárcsak a valóságban az ember, mármint a mindenkori ember számára) csupán csak eszköz és jelkép.

A 180 percnyi utazás térben és időben John Romer vállán nyugszik. Romer egyiptológus, még ma is él, a szériát pedig nem csak narrátorként, de íróként is jegyzi. Szövegei aranyat érnek, nem csodálkoznék, ha könyvben is létezne az itt hallható eszmefuttatások java. A minőségi, szakértői felügyelettel készült magyar verzió csodálatosan támogatja a vizuális tartalmat. Ez néhány számítógép generálta kezdetleges illusztrációt nem számítva végig abból áll, hogy egy kövérkés brit bácsi ősi romok között, múzeumokban és könyvtárakban mászkál és mesél nekünk – történetekkel, emberi léptékű, érthető sztorikkal magyarázza el azoknak az elődöknek a gondolkodás- és életmódját, problémáit és célkitűzéseit, akik megalkották a csodákat.
A film tételmondata még gyerekkoromból égett be a fejembe: „Hiszen ez Nagy Sándor!”. Romer a csodák körüljárása közben újra és újra kilyukad Nagy Sándornál, és megragadva az alkalmat le is vezeti nekünk, miben is áll a makedón uralkodó valódi jelentősége, történelmi nagysága, és miként hat még a mai, modern világunkra is. Isszuk a szavait, nem tudunk elszakadni a filmtől, noha a látvány maga meglehetősen ingerszegény korunk játékfilmes betoldásokkal dolgozó, sokat, rengeteget beszélő, de rendkívül keveset mondó dokujaihoz képest – itt mégis ordítóan hangulatos, izgalmas, varázslatos látni, ahogy Romer ott van azok között a kövek között, amik talán a Mauzóleumból maradtak hátra.
Éppen Nagy Sándor folytonos felbukkanása és a csodákat összekötő, saját jelenünkre reflektáló tanulságok miatt ennek az utazásnak sok kortárs alkotással szemben igenis van értelme, csúcspontja és katarzisa: ez az, amit a modern dokufilmesek szerintem elfelejtettek már. Úgy van értelme mesélni a múltról, ha arról van mondanivalónk, hisz józan paraszti ésszel, viszonylag kevés az esélye annak, hogy egy NatGeó stáb egy 45 perces filmben prezentálja, hogyan találta meg a Függőkertek romjait… De itt tényleg eljutunk A-ból B-be, megtudunk számos fontos tényanyagot és kapunk ezekről egy nagyon is szimpatikus eszmetörténeti gondolatfolyamot. Látszik, volt értelme megnézni azokat a helyszíneket, romokat és modern épületeket, amiket Romer megmutat nekünk.
Apró, nekem is csak most, a több évtizedes távlatú újranézés kapcsán kiszúrt érdekesség, hogy a zenét Barrington Pheloung szerezte, akinek a neve a kilencvenes években aligha mondott bármit is a legtöbb magyarnak, de 2025-ben… Egyébként a kompozíciós stílusa valóban elég jellegzetes is már mai füllel hallgatva.

Példaértékű doku, gyerekként valósággal zabáltam, és nagyon jól esett újra látni. A következő megtekintéséig biztosan nem fog ilyen sok idő eltelni.