Talán… most sikerül… elmélyednem a gondolatok rengetegében. Akkor hát rajta, hadd szóljon.
A Neon Genezis Evangelion animét majdhogynem random választottam a retro részlegből, gondolván, ez egy szórakoztató kis mecha, enyhe pszichológiai beütéssel. Olyan nagyot nem tévedtem… egészen úgy a 20. részig bezáróan. Ami utána következett, teljesen felülír mindent, amit addig gondoltam arról a világról, melyben elhelyezték a történéseket. Maga a téma lerágott csont jellegel tárul elénk, miszerint vannak idegenek, akik a Földet támadják (azaz általában Tokiót vagy Japánt) és fiatal tizenévesek képesek csak megállítani őket. Ez eddig a váz, az alap, és azt hisszük, semmi újat nem tud már mutatni, esetleg a karakterek jellemét illetően, bár ott is jelentkezhetnek a már megszokott típusú személyiségek. És tényleg. Még ők is behúzhatók a sablonba. Tehát kész a fő sztori, gondolnánk naivan. Csapjunk bele. Kapunk is egy lelkileg eléggé instabil, akaratgyenge fiút, Ikari Shinjit, akit belekényszerítenek egy olyan szituációba, amiben egyáltalán semmi kedve nincs elmerülni. Nem csoda, hogy harcol ellene, és az sem, hogy fél és küzd önmagával, és próbálja belőni a helyes utat, amivel önmagának és a környezetének is megfelelhet. Ellensúlyozásként az ő harmatgyenge személyisége mellé kapunk egy extravagáns, extrovertált századost, Misatot, aki laza és flegma stílusával azonnal belopja magát a szívünkbe. Kissé hanyag, és iszik is rendesen, még a napot is sörrel kezdi, a kávé csak utána jön (hogy bírja a gyomra, ez rejtély??) mégis olyan remek stratéga és helyzetfelismerő, hogy méltó a rangjához és a későbbi előléptetéshez is. Csak könnyen veszi az életet. Aztán az erősen introvertált karakter sem hiányozhat, akit ezesetben a szótlan kis Rei képvisel. Ő képtelen a szocializációra, mivel mindig azt teszi, amit mondanak neki. És a hab a tortán a méregzsák tsundere. Asuka szélvészként robban a történetbe, és onnantól kezdve fenntartja az anime vérkeringését, és a mi vérnyomásunkat sem hagyja csökkenni. Vannak még kutatók, és persze egy „antihős” is beköszön. Kész a recept. Mindezt jól összeturmixolták, meggyúrták, fűszerként adtak hozzá kis teológiát, filozófiát és lélektant és komolyzenét, majd elénk tárták. Tessék, fogyasszátok. És mi óvatosan nyúlunk a végeredményhez. Nézzük nézzük, és a szórakoztató sci-fi mechánk átalakul szuggesztív pszichoanalízissé. Az a fordított Teremtéstörténet, ami előttünk zajlik, mélyen a lelkünkbe mar. Az emberi merészségről és aljasságról is született már számos anime és mozifilm, de erről az oldalról még nem világítottak a problémára. A Földet támadó idegenek ugyanis Angyalok, akik bibliai elnevezéseket is kapnak. Különböző formában jelennek meg, és a Végítéletet sugalmazzák a földlakóknak. Ez tűnik ki a viselkedésükből. Az ember erre mit tesz? Istent játsszva felhasználja őket. Hogy milyen célból? Itt kopogtat a filozófia is. A világ megmentése csupán látszat, sokkal mélyebb okok rejlenek emögött. Amint megtudjuk, a Unitokat miért is EVA-nak hívják, elkezdünk bizseregni szívtájékon. Az ember megint átlépi a hatáskörét. Istent játsszva olyan entitást teremt, mely túlnő rajta. Önmaga is Istenné válik. Amint lassan de biztosan nyílik a szemünk a valóságra, úgy következik be a karakterek lelki metamorfózisa is. A korábbi poénos lazaság eltűnik, helyette analízis alá kerülünk mi is a szereplőkkel együtt. Mindenki sérült lelkileg, és az okokat kendőzetlenül tárják elénk. A szorongás és félelem elemi erővel tör elő, mindenki mástól válik ennek áldozatává, mindenki más miatt zárkózik be önmagába, és mindenki másképp próbál kiutat taláni a pszichológiai útvesztőből. Asuka gorombasága is csak egy védekezési mechanizmus, utálata nem konkrét személyt céloz meg, haragja a világ ellen irányul, amelyben túl kellett élnie. Egyfajta beteges megfelelési kényszer hajtja, mert úgy érzi, ő csak akkor ér valamit, ha bizonyíthat. Akkor róla fognak beszélni, figyelnek rá, és nem lesz egyedül. Mitől fél akkor mindenki?
Shinji pedig ismét bezárkózik, kezdeti élénkségének bábját leveti, és szorongásos melankóliába süllyed. Düh égeti belülről apja iránt, és hirtelen robban, amikor már nem bír több érzelmet magában tartani. Az árulás és a szeretethiány megnyomorítja lelkileg. Misato segít neki a szocializációban, ahogyan Asukának is. A három eltérő személyiségű fiatal jó hatással van egymásra, többféle inger is éri őket, így ezeket tudtukon kívül is képesek befogadni. Asuka anélkül beszél Shinjinek a múltjáról, hogy ennek tudatában lenne. Rei páncélja a legvastagabb, ő szinte robotként éli mindennapjait, saját személyisége börtönében. Pedig egy érző kislány, hiszen mikor könnyek folynak a szeméből, rácsodálkozik a tényekre. És minden felborul, mikor fény derül az EVA teremtésének sötét titkára. Indulatok feszülnek egymásnak, és a létezés értelme is megkérdőjeleződik. Misato és a többiek tudatukba zártan próbálják megfejteni az élet értelmét, azt, hogy kik is ők valójában, és miért vívják elkeseredett harcukat. Kell ok a harchoz? Vagy elég annyi, hogy ez kötelesség? Mi motivál arra, hogy EVA pilóta legyél? Miért vezeted az EVA-t? Ha megölsz valakit, aki az ellenséged, bűnös vagy? Miért ölted meg őt? Mert parancsba kaptad? Az utolsó két rész ezen kérdések körül forog. Az önismeret mélyére rántja főhőseinket. Ki vagyok én? Erre az egyszerű kérdésre a legnehezebb a válasz.
A grafikával az égadta világon semmi probléma, nekem retroként is teljesen újszerűnek hatott. Szép, élvezhető, hatásos, ahogyan a zene is. Tetszett, hogy komolyzenét választottak a fajsúlyosabb jelenetekhez. Az Örömódát is akkor halljuk felcsendülni, mikor valóban nagy szükség van a remény és szeretet szikrájára. Szépen megkoreografált jelenetek követik egymást, aztán jön a káosz és zűrzavar.
Ez az anime tehát felcsigáz, szórakoztat, meg is nevettet, megajándékoz sok jó és szerethető karakterrel, aztán hirtelen csavar egyet az összképen, kifacsar lelkileg, és darabjaira hullasz a többiekkel együtt. Nagyon szeretem a pszichológiát, és imádom az ilyen jellegű történeteket, de itt a zárlatban már túlságosan direkt módon zúdították a nyakunkba a freudi pszichoanalízist. Jobban örültem volna, ha konkrét lezárást kapunk, szájbarágósat, amitől megnyugszik a lelkünk, még akkor is, ha drámai irányba húz. De így csak egy csomó kérdés lebeg a levegőben, amelyekre vagy találunk választ, vagy nem, ez a kitartásunktól függ, és attól, a történetben kivel mennyire szimpatizálunk. Tudom, hogy készült folytatás, de anélkül a befejezés értelmezhetetlen és hiányos.
Ezért lett csak majdnem kedvenc, és ezért kap csak nyolc csillagot.
