Egy fiatal fiú eladja a lelkét egy démonnak, hogy megbosszulja szülei halálát, és sikerrel vezesse a ráhagyott játékvállalatot. A démon egy hűséges komornyik formáját ölti magára, aki mindig feketében jár, és feladata védeni és szolgálni ifjú gazdáját, Cielt. A Phantomhive család sarjaként a fiúnak az is feladata, hogy a királynő utasítására London alvilágának rejtélyes ügyeit vizsgálja ki… eközben pedig újra és újra szembekerül démonokkal, halálistenekkel, és egyéb titokzatos, természetfeletti lényekkel.
rocketdog értékelése
Lényegében egy gyenge Hellsing (2001–2002) koppintás, csak itt a csaj főnök helyett egy kisfiút kapunk, az őt segítő természetfeletti képességekkel bíró lény pedig nem vámpír, hanem démon. Mindkét történet Nagy-Britanniában játszódik, ahol a főszereplők a királynő segítői, a rend őrzői. Viszont, míg a Hellsingben vannak karizmatikus szereplők, ahol a tetteknek és szavaknak súlya van, a természetfeletti képességeknél pedig érződik a monumentalitás. Ehhez képest a Black Butlerre a „cirkusz” a megfelelő kifejezés. Bár a főszereplő párosnak igyekeztek mélységet, traumatizált sorsot adni, sajnos a mellékszereplők idióta viselkedése elvonja a figyelmet és kizökkent az élményből.
Komolyabb bajom volt még a démon képességeivel és úgy általában a forgatókönyvvel. Egyre inkább azt éreztem, hogy mindez egy eszköz csupán azért, hogy kevesebbet kelljen előre terveznie, ügyeskednie a főszereplőnek (és ezzel együtt persze az alkotóknak is kényelmesebb dolguk legyen). Valahogy mindig mindenre kapott megoldást, segítséget, helyette dolgoztak… A démonunk pedig egyik pillanatról a másikra vált halottból szuperhőssé. Nem szeretem az ilyet, mert annyira súlytalan. És ha már több epizódban is ellövik ezt a taktikát, akkor a végére nincs min izgulni. Nem is volt… Nem ajánlom.
Egy dolgot viszont nagyon eltaláltak: kimagaslóan jó volt a zeneválasztás minden epizódban.
+1: az Undertaker karaktere a szinkronnal együtt hatalmas. Szerintem pont ennél a karakternél találták meg azt az egyensúlyt, aki még megtartja az anime komorságát, sötétségét, de közben egy-egy jelenet erejéig lazít a hangulaton, mivel nem viszi túlzásba az ökörködést és ripacskodást.