Dreamborder értékelése


Dreamborder

Helyes kis film volt. :) Egyszer mintha már nekiálltam volna… Mindenesetre most tetszett, még a grafikát is megszoktam a végére. Olyan kis különleges volt. Maga a sztori nem nagy szám, az a különlegessége (szerintem), hogy hiteles és őszinte. Szépen bemutatja két középiskolás fiú kapcsolatának a kialakulását. Nem mondanám, hogy ki is tud bontakozni, az a rész a The End után jön, de jó is volt ez igy. :) Tetszett na.


Doukyuusei (2016)

Doukyuusei (2016)

Történetünk főhőse Kusakabe Hikaru, egy, csak fiúk által látogatott iskola tanulója. Az osztály, ahová jár, kórusfesztiválon akar részt venni, amire szorgalmasan próbálnak is. Azonban egy alkalommal Kusakabe-kun észreveszi, hogy az osztálytársa, a szemüveges Sajou Rihito nem énekel a többiekkel együtt. Először azt hiszi, a fiú nem szeret énekelni, ám eme feltételezését cáfolandó hamarosan rajtakapja Sajout egy elhagyatott osztályteremben, amint a dalt dúdolgatja. Gondolkodás nélkül szólítja meg és kezd el neki segíteni a gyakorlásban, ezzel pedig kezdetét veszi kettejük közös története.

”Egy fiú találkozott egy fiúval.
Fiatalságuk teljében voltak.
A szerelmük olyan volt, mint egy álom,
mint a szóda lágy pezsgése.”

Figyelem!! Az anime shounen ai, azaz fiúxfiú szerelem!