Don és a felesége, Janna minden este abban a lepukkant éjszakai klubban találkoznak, ahol a férfi bűvészként lép fel. A házaspár kapcsolata az összeomlás szélén áll, amióta elveszítették a lányukat. Sajátos módon próbálnak újra közeledni egymáshoz. Minden este úgy tesznek, mintha először találkoznának, véletlen vakrandevún lennének. Ilyenkor különböző személyiségeket öltenek magukra, amelyek azután hol megütköznek egymással, hol megédesítik a találkozásokat. Don és Janna így próbálják helyreállítani a kapcsolatukat, visszaszerezni a szerelmüket.
Emerson értékelése
Emerson
Vak-randi (2007) 60%
Rövid epizódok, színpadi jelleg, gondoltam ezt sittysutty letolom. De valahogy nem csúszott olyan könnyen. Nem vártam egyik szegmens után sem, hogy jöjjön a következő. Ha végig lett volna a kislány narrálása, akkor oké, de úgy, hogy csak időnként szólalt meg, el is felejtettem, hogy pont miatta tartanak ott a szülők, ahol tartanak… mindenki másképp dolgozza fel a gyászt, ez alapot adhatott volna a történetnek, de én itt nem éreztem semmi tragédiát. Az meg, hogy előbb-utóbb a szex lett a középpontban kicsit torz képet adott.
Nem tudtam közel kerülni egyik karakterhez sem – mondjuk nem is akartam. Valahogy hamisan muzsikáltak.