„Az ember nem juthat semmihez anélkül, hogy ne kelljen adnia valamit cserébe. Amit megszerzünk, azzal valami egyenértékűt elveszítünk. Ez az egyenértékűség elve, az alkímia legfőbb alapszabálya”. Edward és Alphonse Elric megtapasztalhatták, hogy az egyenértékűség elve milyen kegyetlen is tud lenni, amikor elhatározták, hogy az alkímia segítségével visszahozzák elhunyt édesanyjukat. Sajnos a transzmutáció sikertelenül zárult, így Ed a jobb karját és lábát, Al pedig az egész testét elveszítette. Azonban a fiúk a legnagyobb megpróbáltatások ellenére sem adják fel, és elindulnak a világban, hogy a legendás bölcsek kövét megtalálva helyrehozzák szörnyű tévedésüket és visszakapják eredeti testüket. Ám az út nehéz megpróbáltatásokkal és ördögi mesterkedésekkel tarkított, hiszen nem ők az egyedüliek, akik meg akarják szerezni a legendás követ…
Kemiviki értékelése
Nagyon meglepett pozitív értelemben. Nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog. Korrekt adaptáció lett, számomra apróbb hibákkal.
Tudom, ebbe a kicsit több mint 2 órába nem lehet mindent szépen kibontani, de így sok érzelem az anime ismerete nélkül egyáltalán nem érezhető át. Sok halálnál is, meghalt kész oké. Holott az animén szó szerint bőgtem azokon a részeken.
Ami még nem tetszett az az Alt szétverős jelenet. Értem, dühős volt Ed, de ez a fajta agresszió szerintem nem illik hozzá.
És a legnagyobb bajom a Winryt játszó színésznővel volt. Engem rettentően idegesített, túljátszotta magát. Ami jól mutat egy 3-5 éves kislány esetében az egy 17-18 év körüli nőnél már rettentően idegesítő…
Ami viszont nagyon tetszett, hogy találtak egy tökéletes Riza Hawkey-t és Huges-t <3 Hihetetlenül jól eltalálták mindkét karaktert! Al meganimálása is rettentően jól sikerült.
Tetszettek a változtatások is, kíváncsi vagyok miként fogják folytatni.
Ui: Remélem Kapzsi benne lesz a kövi részben, ha már az egyik kedvenc homunculusom kinyírták, a nagy kedvenc „gonoszom” meg kimaradt a buliból.