Theana  értékelése


Theana 

Update
Van, amikor azért nézünk egy sorozatot vagy filmet, mert az annyira távol áll a valóságtól, de van, amikor pont azért vonz annyira valamelyik, mert annyira valósághű. Ez az egyik legminőségibb sorozat, amit valaha láttam. Felszínes lenne haragudni vagy utálni valakit ebben a sorozatban, mert annyira komplex mindegyik karakter. Perry is. Vagy Mary Louise. Medaline. Mindenki. Természetesen, saját értékrend és -ítélet alapján haragudni vagy utálni normális, hiszen érző lények vagyunk, reagálunk az eseményekre, de amikor kiderül, mi áll az egész mögött, mégis butának tűnhetünk akár a saját szemünkben is, hogy lehettünk ennyire tudatlanok. Rettenetesen összetett figurákat láthatunk, érthető, átérezhető motivációval, és erre főként a második évad alatt jöttem rá, Mary Louist figyelve. Rettenesen utáltam ezt a nőt, de tudtam, hogy az ő szemszöge is teljesen érthető. A másik dolog, ami szembetűnt, hogy mennyire jól illusztrállja a harcot, a kisebb csatákat, úgy mond, amelyeket minden, de tényleg minden ember megvív. Akár a házasságában, akár a szülőjével, akár önmagával. Az iskolával, a munkahelyével, bármiben, bárhol. És ez a rendkívüli színészgárda…! Kiváló ez a sorozat minden szempontból.
Mellesleg azt, hogy elkaszálták, nem tudom, mire vélni.


Hatalmas kis hazugságok (2017–2019)

Hatalmas kis hazugságok (2017–2019)

Az HBO új saját gyártású, erotikával, hazugságokkal és titkokkal teli sorozata három középosztálybeli anyuka történetét meséli el. A közös bennük, hogy mindenük megvan, mit egy nő kívánhat, és a gyerekeik most mennek iskolába. A látszólag tökéletes életük azonban sötét titkokat rejteget. A sorozat a nálunk sem ismeretlen Liane Moriarty bestseller regényéből készült.