Be kell jelentkezned, hogy megtekinthesd az oldalt!

Szencsike  értékelése


Szencsike 

Az fix, hogy a készítők nagyon ütős szert szedhettek :D Elég elvont sorozat, nem az a hagyományos történelmi alapokon nyugvó akció. Persze, ezek is vannak, de inkább a misztikusságra helyezi a hangsúlyt. Nagyon szépre sikeredett a látvány, a kosztümök. Érdekes karakterek voltak, bár úgy igazán csak néhányukat sikerült kibontani. Nem tudom, néha elég rejtélyesnek tűnt, máskor meg egy egész jó akció lett belőle. Jó élmény volt, furának elég fura, szóval tényleg csak az vállalja be, aki bírja idegekkel.


Britannia (2018–2021)

Britannia (2018–2021)

I.sz. 43-ban a Római Birodalom légiói visszatérnek, hogy meghódítsák Britannia kelta szívét – egy titokzatos földet, melyet a harcos nők és hatalmas druidák uralnak, akik képesek az alvilág erőit előcsalogatni. Legalábbis így mondják.
Amikor a rómaiak i.sz. 43-ban lerohanják Nagy-Britanniát, Kerra, a kelta király lánya arra kényszerül, hogy félretegye nézetkülönbségeit a riválisával, Antedia királynővel, hogy szembenézzenek a hódítókkal. A rómaiakat Aulus Plautius tábornok vezeti, akinek feltett szándéka, hogy sikerrel jár, ahol egykor Julius Caesar kudarcot vallott, és meghódítja ezt a mitikus földet a Római Birodalom számára. Aulus Plautius erős és rugalmas vezető, de van egy mély titka, ami veszélyezteti küldetését.