Kitticica értékelése


Kitticica

A Coen tesók egy 1955-ös brit filmből remakelték, amely ugyan nem rossz, de csak a közepesen jó alkotásuk között tartom majd számon. Pedig Tom Hanks és J.K. Simmons is nagyon kitett magáért, de hiányérzetem maradt amiatt, mert sokkal több fekete komédia is belefért volna a történetbe. Az öreglányt nagyon bírtam, az ő jelenetei voltak a legjobbak, lehet, ha többet szerepel, akkor a film is jobban tetszene. Összességében jó kikapcsolódás, de túl nagy elvárásokat nem szabad felé támasztani.


Betörő az albérlőm (2004)

Betörő az albérlőm (2004)

Egy professzor is lehet betörő. Dorr professzor egyébként sem úgy szerezte a tudományos fokozatait, ahogy mások. Mindent meg tud szerezni, de ritkán jár a törvényesség útján. Most éppen az évszázad bűntényére készül, és a nagy akcióhoz a legjobb szakembereket szerződteti. Az akció főhadiszállása pedig egy mit sem sejtő, templomba járó fekete asszonyság, Marva Munson lakása, egy tenyeres-talpas házinénié, aki hamar kimutatja a foga fehérjét. A lebukás garantált, ha csak a házisárkányt nem éri véletlen baleset.