Kija értékelése

Kihívás miatt kezdtem el és nagyon reménykedtem a sok jó kritika miatt, hogy engem is el fog varázsolni a sorozat, de őszintén szólva nem volt túl nagy kedvem hozzá csak a határidő közeledett igen sürgetően, így muszáj voltam neki állni.
Lehet, hogy emiatt a rossz hozzáállás miatt, de nekem ez egy csalódás volt. Persze a soundtrackje nagyon ott volt (a Deutschland 83-t nem tudta lekörözni nálam, de amúgy tényleg nagyon jó válogatást hoztak össze, bár erősebben része lehetett volna a sorozatnak a zene, ha már Rae-nek ez volt az egyik mániája), a poénokat is szerettem és az is tetszett, hogy egy viszonylag valósághű tini ábrázolást kaptunk, viszont a többi aspektusa a sorozatnak itt-ott hatalmasokat bicsaklott nekem.
Engem nagyon zavart, hogy Rae karakterén kívül nem igazán sikerült megismernünk senkit, komolyan mondom, hogy adok valamit annak, aki tud nekem legalább 5 dolgot mondani Izzy-ről vagy Chopról, mert én 3 tulajdonságot sem tudnék szerintem összeszedni róluk, pedig nagyon vártam, hogy végre többet is megtudjunk róluk, de ez végül soha nem történt meg. Persze egy naplóregény adaptálása esetén érthető, hogy a főszereplőn lesz a hangsúly, de szinte senkiről nem tudunk meg semmit és így nehéz bárkit is szeretni, mert nagyon 2 dimenziósok maradnak a karakterek. Én örültem volna, hogyha pl. Archie kapott volna egy saját szálat, ahol rendesen foglalkoztak volna azzal, hogy milyen egy kisvárosban, a ’90-es években spoiler lenni és nem csak mint valami félig vicc, könnyed dolgot használták volna ezt a kérdéskört. Chloe karakter a 2. évad végén egy kicsit jobban ki lett bontva, ami nagyon jót tett neki, de amellett nem tudok elmenni szótlanul, hogy a készítők egy percig nem foglalkoztak azzal, hogy keresztül ment egy spoiler, ami soha nem is lett említve az 1. évad után, a 3. évadban pedig a spoiler is hasonlóan lett kezelve, mint a 2. évados spoiler. Katie Springernek volt nagyon igaza az utolsó részben, amikor azt mondta, hogy Rae észre sem vette, hogy mennyire hárított mindent a barátaira és mennyire nem figyelt másokra. Elég szar barátnak tartottam Rae-t. Finnt persze én is megkedveltem és tetszett a lezárásuk is Rae-el, viszont róla sem tudtunk meg szinte semmit, a 2. és 3. évadban pedig már alig volt szerepe.
A mentális problémákkal való küzdést szerintem nagyon jól mutatták be, viszont nekem innen is hiányzott egy kis plusz mélység, amit Tixi és Danny küzdelmével szerintem rettenetesen jól be lehetett volna mutatni vagy ha mondjuk jobban megismertük volna a csoport terápiára járókat. Valahogy nem éreztem azt, hogy a család, a barátok is eléggé ki lettek volna emleve, abban a küzdelemben, amit Rae maga ellen vívott, mivel egy ilyen mentális probléma az ember egész környezetére hat és nem csak rá.
Mindentől függetlenül fontos sorozatnak tartom, adhat jó tanácsokat az önértékelési és mentális problémákkal küzdők számára, de nálam nem tudott eléggé betalálni, sajnálom. :( A 2. évad pedig olyan rettenetesen nyomasztó és depresszív volt számomra, hogy csak örülni tudtam, hogy a 3. évad már jó rövid volt.
Amúgy így 1 évvel később még mindig nem kaptam meg a plecsnit a sorozatért. :D