Londonna  értékelése

Ijj, ez a film… Hol is kezdjem? Annyira nem vett meg magának, mint vártam. A történet izgin kezdődik, aztán ugrunk az időben és elkezdődik a… viccparádé. Ezt a filmet a legjobban a castinggal szúrták el. Komolyan gondolták, hogy elhiszem ezekről a szereplőkről, hogy annyi idősek, amennyinek szeretnék őket beállítani? Kac-kac. Csak hogy az is értse, aki még nem látta: a sztori a kislány (tényleg kicsi, 5-6 éves) Meryl Streeppel indul. Itt találkozunk először a felnőtt (!) Jeremy Ironsszal, mint a nővére vőlegényével. Történik az, ami, és oda lyukadunk ki, hogy ezek ketten évekkel később összejönnek. Ahogy párom fogalmazott: „Röhej ez az esküvő, Irons mintha a saját anyját vette volna el.” XD Még ha túlzott is, de a lényeg benne volt: szegény Meryl Streep véletlenül sem néz ki (kb. egy generációval) fiatalabbnak Jeremynél, a legjobb esetben is max. egyidősnek tűnnek. Mivel azok is. Irons viszont ellenkezőleg. Ő volt az egyedüli a filmben, akit tökéletesen hitelesen tudtak fiatalítani / öregíteni. Elhittem róla, hogy fiatal srác, ahogyan azt is, hogy „vénséges öregember”. Másik kedvencem volt még például a két féltestvér. Amikor először találkoznak, az egyik már tulajdonképpen felnőtt férfi, a másik még cserfes, kicsi lány. Később a pasi 0 évet öregszik, míg az ominózus lány már felnőtt, sőt, gyereke van, aki annyi idős, mint amennyi ő volt a tesójával való találkozáskor. Pfff.
A történet. Érdekes, de aztán annyira elmegy giccsbe, nyálba, érzelgősködésbe, hogy végül nem is sikerült igazán meghatnia. Nem tudtam sajnálni a szereplőket, sőt, sokszor kifejezetten idegesítettek. Megint a negatív, vagy részben negatív figurák szórakoztattak igazán, miattuk tartott ki a figyelmem és az érdeklődésem. Meryl Streepet kedvelem, jó színésznő, de itt megaludt a tej a szájában, annyira nem hittem el neki szinte semmit, hogy én szégyellem magam. Glenn Close ebből a szempontból jobban meggyőzött, de sok újat nem mutatott magából. Creepy volt, de kb. ennyi. Winona Ryder belépője tetszett, aztán ő is átment engem irritáló figurába, úgyhogy azt hiszem, a kellő hatást ő sem érte el. Antonio Banderas meg Antonio Banderas volt. A latin macsó, barna bikaszemekkel. Ja, és nála fennhangon fel kellett tennem a kérdést, miszerint biztos, hogy az az apja, akit ő annak hisz? XD Erre nem tértek ki, de szerintem vagy örökbe fogadták, vagy anyuka csúnyán félre… XD Jeremy Ironst viszont szerettem. Nála volt karakterfejlődés, fel volt építve és elő volt adva a figurája, a sminkes meg – jó alapanyag lévén – tökéletesen megdolgozta a fejét. A nyitójelenetben párom például vigyorogva felkiáltott, mikor meglátta Jeremyt, hogy „Jé, korai Colin Firth frizurája van!” XD Egyébként tényleg mókásan festett, viszont simán elhittem róla, hogy egy fiatal felnőtt srác. :) Bírtam, hogy igazi naughty man, bad boy… :P Amúgy még az is eszembe jutott, nézve a filmet, hogy vajon létezik-e olyan produkció, amiben szegény Jeremyt nem vetkőztetik le..? Eddig alig láttam olyat, amiben ne kellett volna merészebb dolgokat csinálnia merészen kevés vagy hiányos öltözékben. XD
Tényleg lehetett volna ez sokkal jobb is, benne volt a lehetőség, de ez most csak ennyire sikerült. A csillagok többségét én mindenesetre Jeremynek ajánlom szeretettel. Ő vitte a hátán a történetet.