A Gene Roddenberry által kreált és J. J. Abrams által 2009-ben újraindított, világszerte népszerű Star Trek sorozat várva várt új része Justin Lin (Halálos iramban sorozat) rendezésében tárja elénk az Enterprise űrhajó és elszánt legénysége újabb nagyszabású útját. A Mindenen túl kalandja során az Enterprise az űr felfedezetlen zugaiba merészkedik, ahol egy új, titokzatos ellenséggel találkoznak, és ez a találkozás komoly próbára teszi a legénységet, és mindazt, amit a Föderáció jelent.
Razor értékelése
Az ős-trekkiek valószínűleg nagyon utálják az Abrams-féle rebootot, de sokakat, köztük engem is az rántott be ebbe az univerzumba. (Én konkrétan láttam előtte is Star Trek-téren ezt-azt, de csak utána néztem meg a filmek javát és kezdtem el a sorozatok darálásával kacérkodni.) Sajnos a következő rész, a Sötétségben gyengébbre sikerült (bár második nézésre jobban tetszett), így a Mindenen túlnak volt mit jóvátennie. Az első trailer ugyan eléggé semmilyen volt, de én bíztam Simon Peggben.
Szerencsére nem is csalódtam, nagyon jól szórakoztam a film alatt. A film fő bonyodalmát a trailerek már ellőtték – spoiler –, viszont a szétszóródott legénység bőven tartogatott magában lehetőséget a karakterépítésre, ami az előző részben eléggé elsikkadt. Bár még itt is lehetett volna talán kicsit többet kihozni – gondolok pl. a megboldogult Anton Yelchinre –, a többséggel elégedett voltam, McCoy és Spock párosa fenomenális volt. A Beastie Boysos jelenet pedig szerintem kiérdemelte a jó értelemben vett, legelborultabb űr"csata" jelzőt. :D