StAngela értékelése

Hmmm….fura, de nagyon bejött. Bár ezen nem is kéne csodálkoznom, hiszen amúgy is csípem az elborult filmeket. Mindenesetre ez valahogy más volt, mint azok amiket eddig láttam mentális zavarral küzdőkről, depressziósokról, öngyilkosságot elkövetőkről stb.
Ez kifejezetten üdítő jellegű volt, sehol a borongós, világból kiszakított hangulat!
Ráadásul végre egy icipicit többet tudok arról, mi is az a Tourette-szindróma, legalábbis ami a tüneteit illeti. (Megérzésem szerint leszek olyan elvetemült, hogy utána olvassak ennek a betegségnek. :D ) Nos Vincent abszolút mókás volt számomra emiatt, de persze iszonyú lenne a helyzetében lenni. Ő viszont egész jól kezelte.
Alexban néha kicsit magamra ismertem. Én is szeretem ha minden tiszta és lehetőleg higiénikus körülöttem, de persze nem megszállottan. (Az nálam kimerül a kézmosások gyakoriságában, bár ma már az sem ölt durva méreteket.)
Marie-t pedig egyszerűen imádtam. A fura hajával, a befelé fordulásába vegyülő vidám énjével és az anorexiájával. Vele volt a legkönnyebb azonosulnom, mivel már jó néhány könyvön végigrágtam magam, ami az evészavarokról és leginkább az anorexiáról szólt. Arról nem is beszélve, hogy mennyire képben vagyok hogyan álcázzák a súlycsökkenésüket és azt hogy nem esznek. (Szóval kicsit megszállottja vagyok a témának, de leendő dietetikusként talán nem is olyan nagy baj. :) )
Az egész út izgalmas volt ezzel a három fiatallal, ráadásul a kalandjaik is sokszor megmosolyogtattak. Szerencsére még mondanivalója is volt a filmnek, nevezetesen az apa kontra beteg fiú kontextusban. A vége igazából várható volt, de azért ettől még ugyanolyan melegséggel töltött el.
Egyedül azt sajnálom, hogy végül egy elég semmitmondó jelenettel zárult a film, amiből Marie-t kihagyták. Ez az egyetlen negatívum benne illetve talán az, hogy Alex és Marie családi hátteréről, a betegségük kezdetéről nem esett sok szó. Ezt leszámítva nekem bejött!