1327-ben Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes és fiatal kísérője, Adson von Melk felkeresnek egy észak-itáliai bencés kolostort az Appeninek magányos völgyeiben. Útjuk egyházi feladat, egy teológiai vitát kell előkészíteniük. Pápai legátusok és ferences szerzetesek között kell a világi hatalmi törekvések, a földi javak gyűjtése és a krisztusi szegénységi fogadalom figyelembevételével az egyház szerepének kérdését tisztázni. Mielőtt azonban az előkészületeket megkezdhetnék, néhány titokzatos haláleset bolygatja föl a kolostor nyugodt életét. William nyomozni kezd és a két látogató hamarosan felfedezi, hogy a közösségben az ájtatosság máza mögött titokzatos és gonosz dolgok történnek és a szerzetesek nem természetes halállal haltak meg.
balagesh értékelése
balagesh
Eco könyvét a legjobb barátom és sok szempontból (használva a molyos terminust) ízlésőröm kezéből vettem ki. Aztán csak a legkényszerűbb esetekben tettem le a következő napokban. Azt sejtem, hogy a felét sem értettem meg mindannak, amit talán az én jóbarátom megértett a műből. Nem sokkal később láttam először a filmet, és végtelenül hálás voltam Jean-Jacques Annaud-nak, hogy meg merte ezt a könyvet filmesíteni, hiszen ahhoz még a halandók által megérthetőből is el kellett engednie valamennyit. De cserébe megépítette Borges bábeli könyvtárát, láthattunk hitvitát meg az apátság belső működését. A kort is sikerült megragadni, pl. az olyan jelenetekben, mint amikor tolják fel a pápai küldöttség szekerét a dombon.
Ami a lényeg most, hogy ugyanazt éreztem most is, mint régen és mint mindig: ez a film egyszerűen jó. Izgalmas, tanulságos, érdekes. A szereplők tökéletesek, a párbeszédek nem erőltetettek, a narráció nem burjánzik túl (utóbbiak azért fontosak, mert egy regény könnyedén meg tudja enni a filmet). Minden pillanatát élveztem.
És persze újat is mindig tud adni. Azt hiszem, most gondolkodtam el először azon, hogy az igazság tényleg megér-e minden áldozatot.
