A film hat nyughatatlan huszonéves fiatal története, akik kifizetendő számlákkal, ilyen-olyan munkahellyel és a szerelem örök vágyával terhesen teszik első önálló lépéseiket az ÉLETben. Közösek az álmaik, a zenéjük és a ház, amelyben lakást bérelnek. Steve, aki már belefáradt a taktikázásba és a bonyodalmakba, és úgy érzi, elege van a szerelemből. Linda, akit mindig is kitüntető bizalom és figyelem vett körül. Cliff, aki úgy gondolja, hogy egy tartós kapcsolat gátolná ígéretes zenészi karrierjét, és Janet, aki mindent megtesz azért, hogy magára vonja a figyelmet. Debbie, aki biztos abban, hogy egy tuti kis ruha és egy videó kell ahhoz, hogy befusson a nagy Ő, és Bailey, aki igazából nem törődik a szerelemmel, de mindig kész tanácsot adni. Nekik hatuknak valójában semmi sem fontosabb annál, mint megtalálni az igazit.
Myr értékelése
Facérok (1992) 80%
Fú, ez a film százezer éve a várólistámon volt, mivel imádom a kilencvenes évek elejének a hangulatát, illetve a kedvenc zenekarom az Alice in Chains, és tudtam, hogy van benne egy AIC-koncert (amit persze külön már láttam). Valamiért azonban sose jutottam el odáig, hogy megnézzem, amíg aztán most ősszel egy hétvégén nem volt jobb dolgom.
Nekem is csalódás volt (több grunge-ot és kevesebb szerelmi szenvedést vártam), viszont abszolút érzem, hogy miért ez a film ihlette a Jóbarátokat.
Kyra Sedgwick nem tehet róla, de valamiért halálosan irritál szegény, és nem segít rajta, hogy 26 évesen is már 40-nek nézett ki. Campbell Scott a párjaként viszont sokkal szimpibb volt, mint Matt Dillon bunkó karaktere, akiről egyébként szinte leugrottak a grunge-göncök, annyira rohadtul nem tudtam elhinni, hogy rockzenész lenne :D A legaranyosabb viszont Bridget Fonda Janet-je volt, annyira kár ezért a színésznőért, neki tök jól állt ez a szerep. Neki kellett volna összejönni Steve-vel.
A kilencvenes évek elején még nagyon kicsi voltam, és igaz, hogy biztosan más volt az USA-ban, de a filmet nézve annyira hiányzott ez az időszak, lassabb élet, jó értelemben véve egyszerűbb emberek, őszintébben formálódó kapcsolatok (még akkor is, ha ugyanannyira problémásak voltak, mint ma), sokkal jobb zenék. És amikor Bridget Fonda és Matt Dillon álltak a liftben, akkor valamiért annyira megcsapott az a kilencvenesévek-feeling, nem tudom megmagyarázni. De hiányzik, pedig alig tapasztaltam belőle :D
Ja, az AIC szuper volt, meg a többi grunge cameó is. (Chris Cornell és a Pearl Jam háromötöde kisebb szerepben tűnik fel, illetve van egy Soundgarden-fellépés is a filmben. A Nirvana-t meg tudtommal nem szándékosan hagyták ki, csak ők már anno sem akartak valamiért közösködni a többi egy kalap alá vett seattle-i zenekarral – noha enélkül is ők lettek a legmainstreamebbek, szegény Kurt.) A 7 csillag ennek, meg a kilencvenesévek-hangulatnak szólt, mert amúgy közepes.
