Evna  értékelése

Egyelőre nem találom a hangot Kubrickkal. Illetve kiskoromban úgy emlékszem, szerettem a Spartacuszt. Lehet, azt kéne következőnek elővennem. Mindenesetre a Ragyogást illetően Stephen Kinggel vagyok.
Nyitójelenetként a tehetős házaspár, William és Alice Harford készülődését nézhetjük végig egy karácsonyi időszakban rendezett bálba. Mindketten kicsit távoliak, tárgyilagosak. A bálban, ahol elvileg alig ismernek valakit, mindketten kicsit feloldódnak, de furamód mindketten mások társaságában és jó adag alkohol kíséretében.
A bálon aztán William szempontjából két jelentős dolog is történik: megmenti a házigazda alkalmi partnerének, Mandy-nek az életét (vagy…szerintem a film olvasata ez a történtekről, de leginkább rászánta az idejét és figyelmét egy bekábszizott pucér csajra) és találkozik régi egyetemi haverjával, aki most zongoristaként van jelen a buliban. Aközben az ittas Alice-re rátelepszik egy nagymenő hazánkfia, aki mindenáron rá akarja beszélni, hogy a házasság hülyeség, de ha már házas, akkor tuti le kéne feküdniük egymással.
A sok izgalomra aztán hazatérve rágyújtanak egy spanglira, ami hatására Alice fontosnak tartja elmondani a férjének, hogy megkívánt egy másik férfit egyszer és akkor és ott úgy érezte, bármit hátrahagyna a kedvéért, de ugyebár nem történt semmi. Ez abszolút kiforgatja a sarkából William világát, és nagyjából ámokfutásba kezd, aminek egy része gondolom, bosszúhadjárat és önigazolás, a másik pedig a sors-szerencse-szerencsétlenség játéka.
Én egészen sokáig viszonylag kedveltem ezt a filmet (erre mindjárt visszatérek). Elég erős erotikus thriller vagy egzisztenciális-házassági dráma lehetne. De nekem a két szál kioltotta egymást. Semmilyen szinten nem tudtam azonosulni a főszereplővel/főszereplőkkel, így a másik szál még menthette volna számomra az élményt, de az nagyon hamar kifulladt mindenféle érdembeli eredmény vagy konklúzió nélkül. És bár a házaspár valamennyire megbeszéli a dolgokat, de a végszó…ótejóég…a Zack és Miriben legalább vicces volt. Illetve nekem itt is, de a szándék gondolom, nem ez.
Tom Cruise William Hartfordja majdnem szürreális jeleneteken keresztül próbálja kitalálni, hogy neki most mi is a viszonya a nőkkel, kinek és hol a helye az életében, találkozik fiatalabb és idősebb, nélkülöző és gazdag, másoktól különböző módon függő nőkkel, és tehetetlen módon lebeg, hatást csak szándéktalanul vagy nem közvetlenül a helyzetre adott reakciójával elérve. Gondolkodhatnék most azon, hogy ez mennyire szimbolizálja a feleségéhez való viszonyát, de csak oda lyukadok mindig ki, hogy ha egy mondatban kéne összefoglalnom a filmet, az jönne ki belőle: Kőgazdag orvos szexuális bosszúálló-hadjáratba kezd, mikor megtudja, hogy gyönyörű felesége megkívánt valaki mást mindenféle következmény nélkül, a város minden pontján szenved, de az utolsó pillanatban aztán mindig meggondolja magát.
Arra pedig, hogy Nicole Kidman miért úgy játszik, ahogy, borzasztó kíváncsi lennék.
Ha a könyv egyszer elém kerül, nem fogom félretolni. Látom, hogy ebben a történetben több van, mint amit én ki tudtam hámozni. Simán lehet az is, hogy velem van a baj, hiszen a Ragyogásra is felhúztam a szemöldököm – én a könyvet vártam. De én ezt a filmet másodszor látom kb. 20 év különbséggel, és még mindig nem.
De Thomas Gibsonnak mindig örülök :)