Be kell jelentkezned, hogy megtekinthesd az oldalt!

ChEebor  értékelése


ChEebor 

Na, hát erről anno fel sem merült bennem, hogy Disney lenne, annyira más, mint a többi alkotásuk. Sötét hangulatú, teljes mértékben elgondolkoztató. Továbbá nyerő a skót mitológiai háttér, és az eredeti hangok nagyon, nagyon odateszik magukat. Jó a téma, ezek a gargoyle-ok erőszakos, keménykezű, de igazságos és minden furcsaságuk ellenére nagyon is emberi lélekkel bíró figurák. És persze most is szót kell tenni a történet fő rosszfiújáról: David Xanatos gonosz, erkölcstelen, de korántsem javíthatatlan milliárdos, akinek fő tulajdonsága, hogy nagyon intelligens, és ha fő céljai nem is mindig teljesülnek, mindig nyer legalább egy kicsit. Persze nem ő az egyetlen, kifejezetten nagy ellenséggárdát vonultat fel a széria, akik mind veszedelmes, gyakorta taszító figurák, saját háttérrel és arccal.
Az első 65 részt mindenképp ajánlom, az utolsó 13 kicsit problémásabb, mert ekkorra a – 65 részes kvóta teljesítése után – már nem igazán maradtak képben az alkotók, és a vége egy viszonylag kedves hangulatú, epizodikus alkotás lett. Nem rossz, még mindig a jobb sorozatok között van, de bőven nem éri el a főszál szintjét.


Gargoyles (1994–1996)

Gargoyles (1994–1996)

A sötét középkorban létezett egy harcos faj, melynek tagjait úgy hívták: Gargoyles (Vízköpők). Ezek a lények kővé váltak mikor felkelt a nap, míg éjszaka hús-vér teremtményekként keltek újból életre.
Egy napon, a skót klánjuk szövetséget kötött a helyi emberekkel. Megvédik a várukat éjjel, ha azok cserébe óvják őket nappal, mikor sziklává dermedve védtelenek. A nem túl tartós egyességet azonban az emberek árulása törte meg, akik elpusztították a klán nagyját, hat felnőtt harcos és pár tojás kivételével. A bosszú elkerülése érdekében pedig egy varázst bocsátottak a túlélőkre, mely a kő fogságában tartja őket, míg „a kastély a felhők fölé emelkedik”. A vár innentől közel egy évezreden át elhagyatottan állt, majd 1994-ben egy milliárdos, David Xanatos a nagyvárosba vitette a romokat, hogy az a felhőkarcolója díszévé váljon, miáltal megtörik végre a Vízköpőket sújtó átok és fölébrednek hosszú álmukból.