Netta88  értékelése


Netta88 

Már tuti láttam ezt a filmet korábban, csak nem emlékszem rá. És biztos tetszett is. Most két okból tettem a várólistámra és néztem meg. Az egyik Thomas Gibson volt. Kíváncsi voltam más filmjére is a Gyilkos Elméken kívül. A másik ok a téma, a Nyugati Utazás volt. Magát a könyvet még nem olvastam, de utána olvastam néhány dolognak, és egy anime adaptáció nagy kedvencem szóval emiatt, meg a karakterek miatt is érdekelt.
Nos, ami azt illeti tuti nem ez volt Thomas élete nagy filmje. XD Elég ocsmány volt a CGI, és valahogy a cselekmény is olyan semmilyen volt, ráadásul elég nyálas is, pedig igazából nincs bajom a romantikával, de ebben valahogy soknak találtam. Karakterek közül Goku (a Majom király) és Hakkai (Malac) kinézetét találták el a legjobban. Gojyo (akinek elfelejtettem a nevét, de Sandokan akarom mondani Kabir Bedi játszotta XD), hát nem tudom, semmi kappás (vízidémonos) nem volt benne, pedig elvileg az. Az istennő pedig, amilyen szép volt az elején, a végére úgy nézett ki, mint egy gonosz boszorkány. xD A démonok meg röhejesek voltak… Confuciustól a falra másztam… Nick sem volt az igazi, bár a színész miatt most elfogult vagyok vele. XD
Nem lett a kedvencem a film, sőt, untam is kissé, többször megállítottam nézés közben, telefonoztam, stb, vártam, hogy vége legyen. Nem hiszem, hogy valaha újra fogom nézni, biztos találok jobb filmet is ebben a témában.
Mindenesetre a „Saiyuuki hatás” megvolt… megéheztem míg néztem. XD

18 hozzászólás

A sárkány éve (2001)

A sárkány éve (2001)

Nick Orton híres temetkezési helyek után kutat, amikor a cserépkatonák elküldik hozzá a gyönyörű Kwan Yinget. A szépséges hölgy megbízza Nick-et egy ősi kézirat, az „Utazás Nyugatra” című mű felkutatásával és megmentésével, s a küldetés teljesítésére mindössze három napot kap. A kéziratot és szerzőjét gonosz démonok tartják fogva egy földalatti misztikus világban, és ha Nick-nek nem sikerül feladatát végrehajtania, megsemmisül ez a titokzatos világ. Kezdetét veszi hát a jó és a gonosz kalandos és izgalmakban bővelkedő küzdelme. A Majomkirállyal nagyon jó kapcsolatba kerül, megtanulja, hogy milyen a nemes harcos, cserébe pedig tanít valamit az emberi szívről. Nick számára a küzdelem egyszerre külső és belső harc: meg kell győznie a kézirat szerzőjét, hogy műve még mindig értékes, és harcol érzései ellen is, mert időközben beleszeret Kwan Yingbe. Választania kell, hogy elengedje-e a lányt vagy szeresse, és ezzel megfossza hatalmától.