Jimmy, Dave és Sean együtt nőttek fel Boston egyik munkásnegyedében. Soha semmi érdekes nem történt velük ezen a környéken mindaddig, amíg Dave élete különös fordulatot nem vett. Akkor még nem sejtették, hogy ez örökre megváltoztatja mindannyiuk életét. Huszonöt évvel később újra kereszteződnek útjaik egy titokzatos és megmagyarázhatatlan gyilkosság kapcsán.
balagesh értékelése
Sékszpir barátommal volt szerencsém végignézni a filmet. Teljesen izgalomba hozta az élmény. Kommentált, krtizált, és ha épp csöndben volt, akkor is izgett-mozgott ültében. Színházi ember, a filmekhez nincs annyira érzéke, de a történet megérintette. Ahogy a szavaiból kivettem, azt találta legizgalmasabbnak, hogy a rendező három szereplőt terelt be a dráma fókuszába. Említette, hogy egy szerelmespárral ő is csinált ilyet, de az két figura, és hát a nagy szerelem egyesíti a két lényt, miközben a barátság, pláne három ember barátsága eleve olyan tér, amiben erővel kell bent tartani a szereplőket. Az igazságtalanságról beszélt, hogy a nagy tragédiák az igazságtalanság okozta felháborodástól maradnak emlékezetesek. De mégis csak a legbátrabbak merik bevállalni, hogy nem keresik a nézők kegyeit. Végig lehetett szurkolni, az utolsó nagy pillanatig, és ez bizonyította számára, hogy nagyon tehetséges fazon rakta össze az előadást. Igaz, a nagy monológokat hiányolta, meg a lelki és intellektuális feszültségek szavakba öntését, azaz túl hallgatag volt neki a film, de hát ahogy mondtam, ő inkább színházban gondolkozik.