Valentine_Wiggin  értékelése


Valentine_Wiggin 

Elég nagy bajban vagyok ezzel a filmmel. Az első filmért és könyvért is odavoltam, becsuktam, és felsóhajtottam: Jó sci-fi YA műfajban. Sosem hittem volna, hogy találok ilyet. A második rész már regényben sem nyűgözött le. Tudományos bakik tömkelege, kezdve a napkitöréssel (Egy napkitörés nem csinál ilyet, és hogy erre rájöjjön az ember nem kell sokat utána kutatni), annak hatásaival (Jó felperzselte a földet. De közelebb is mászott a nap, hogy forró maradjon az elkövetkezendő x évben?), stb. A horrorisztikus jelenetek a könyvben jól lettek megírva, nyomasztó pszicho-horror hangulatban, nekem tetszett. Ezen kívül az Útvesztő sorozat legnagyobb erényének tartottam a képet, amit a barátságról festett, arról, hogy a karakterek hogy tartanak ki egymás mellett tűzön-vízen át. Thomas esze, személyisége mindig megfogott, mert az egész stílusa Ender Wiggint juttatta eszembe a Végjáték sorozatból, aki pedig nagy kedvencem, így értelemszerűen Thomast is közel éreztem magamhoz. És a film:
A könyvhöz nem sok köze volt, és sajnos csak nagyon kevés ponton javította, és nem rontotta annak hibáit. Egyrészt, túlzásba este a horrorral. Tény, sosem volt az én műfajom, nem is lesz, de szeretem, ha végig nyomasztó a film hangulata, itt azonban csak azon szörnyülködtem, hogy „Na, elhagyatott folyosó, ez azt jelenti, hogy perceken belül százhúsz felett lesz a pulzusom az ugráló zombik miatt.” És igazam volt, minden áldott alkalommal. Másrészt senkinek nem jutott elég játékidő. Thomas teljesen bamba, mire felfogja a problémát, már ezerszer megoldódott, nyoma sincs az előző rész, és a könyvek éles elméjű, taktikus, kíváncsi karakterének. Newt-ot, aki szerintem a rajongók több mint felének (nekem is) kedvence, abszolút nem juttatják szerephez, már az első részből kimaradt a sántasága, ami végül egy olyan mozzanathoz vezetne ami garantáltan kedvenccé teszi mindenkinél, hogy megértjük, minden erejével, tartásával együtt esendő. Igazából egy pillanata volt, amikor elhittem, Newtot látom a képernyőn. spoiler Aris jó karakter lenne, de nem szerepeltetik. Minho ott van, de nulla a hozzá kapcsolódó lényeges történés. Teresa még csinál valamit, de míg a könyvben meg tudtam érteni, át tudtam érezni a helyzetét, itt kifejezetten antipatikus. Brendát szerintem sikerült eltalálni, bár a könyvben valóban hosszú hajú, szerintem a rövid haj jó döntés volt. Zombik elől futva kifejezetten hátráltatta volna a dús hajkorona. A stílusát is elkapták, de tőle bezzeg spoiler Jorge sokkal jobb, kedvesebb karakter mint a könyvben, inkább pozitív szereplő, mint anti-hős. Nem tett jót neki.
Harmadrészt a film saját logikai koncepcióját vágta nyakon és dobta a kukába. Ha arra használják a gyerekeket, mint itt, akkor az útvesztő felesleges nyersanyagpazarlásként írható le. Az egyetlen elméletem, ami még úgy-ahogy játszik, és megmentheti a filmet spoiler
Negyedrészt: Nincs főszereplő. Talán ezt a karakterek alá kellett volna írni, de szerintem külön hiba, hogy gyakorlatilag nincsen főhős, mert senki, tényleg senki nem kap elég időt, hogy megkapja ezt a címkét.
Ötödrészt: Nem történik semmi. A könyvben sem volt sok cselekmény, megkockáztatom, hogy a Tűzpróba volt a sorozat messze leggyengébb legátgondolatlanabb, és legunalmasabb része (szórakoztatónak így is szórakoztató volt, mielőtt megtámadnak), de a filmben tényleg a teljes program: Mennek, megállnak, zombik, zombik, mennek, zombik, új szereplők, zombik, zombik, mennek, zombik, megállnak, támadás, vége.
Nem nyűgözött le. Filmnek egyszernézős, ellentétben az első résszel, amit már láttam vagy háromszor, adaptációnak pedig nulla. Remélem, a harmadik rész megint hozza majd a korábbi színvonalat. Azért azt is szeretném moziban látni (de persze isten ments, hogy 3D-ben. Az, hogy szinte kiugorjon a zombi a képernyőről, az egyszer is elég volt.
Elsősorban a könyveken alapuló, de a filmet is érintő elemzésem:
https://todaywiggin.blogspot.com/2020/06/utveszto-trilo…

1 hozzászólás

Az útvesztő – Tűzpróba (2015)

Az útvesztő – Tűzpróba (2015)

Hiába jutottak ki Thomasék a labirintusból, a megpróbáltatásaik még nem értek véget. A falak túloldalán nem a béke, hanem újabb borzalmak leselkednek rájuk. A világ rémisztően megváltozott; a rend felbomlott, odakint egy apokaliptikus, pusztulófélben álló világ veszi körül őket. Amit eddig átéltek, az csupán a kezdet volt. A Perzseltföldön az igazi próbatételek még előttük állnak.