BeL1eVe  értékelése


BeL1eVe 

Aki ismer régebbről, az jól tudja mekkora helyet foglalnak el a szívemben a Resident Evil játékok. Különösen a régi klasszikusok, azon belül is a RE2 és a RE4, amiket már megszámolni se tudom hányszor pörgettem ki, és mai napig mesterműnek tartom mindkettőt. Mondhatni együtt nőttem fel a sorozattal.
Ebből kifolyólag megkerülhetetlenek voltak számomra a filmre vitt adaptációk, és a 2002-es, Kaptár néven futó első résznél (ahol még ez a magyar cím is valamilyen formában indokolt volt) még azért bizakodtam, mert a bénácska CGI és Milla túlpózolt kunsztjai ellenére tök jól elvoltam vele. Az Apokalipszisnél nálam is rezgett nagyon a léc (sokak szerint már borzasztó, amit megértek), engem még el tudott szórakoztatni, minden ordító hülyesége ellenére. Ugyan némely szcénájában felismerhető a RE3 illetve a Code: Veronica játék, és az akciók nem olyan rosszak, identitásában közelített az ergya túlkapások irányába (pl. a 40 kilós Milla vs. Nemesis, fú, de gáz! :D).
Ezután a Teljes pusztulás egy korrektebb vonalra terelte a szériát, köszönhetően a Mad Max-es setting-nek, hangulatnak, és a véresebb henteléseknek, igaz a Resident Evil mivolta innentől már csak nyomokban érhető tetten, és ettől datálva vált igazán Kaptár sorozattá nálam.
Sajnos ezt követően gondolta úgy Paul W.S. Anderson, hogy családi vállalkozásba fog és a kínosan túlpózerkedett Túlvilág, majd a hasonlóan ótvar Megtorlás után, az effektíve nézhetetlenségig süllyedő Utolsó fejezettel végleg danger státuszba helyezte a franchise-t.
Időközben azért a Capcom felismerte a rajongók problémáit és 2008-ban a Bioterror-ral összedobtak egy szenzációsan jó animációs filmet, amire már sokkal jobban rá lehet tűzni a Resident Evil címet. A Kárhozat néven készült folytatás egy fokkal még stabilabbá tette ezt a nívót, amit a 2017-es Vendetta csak erősebbé tett. Hozzáteszem azért, hogy ezek az animált epizódok is jóformán a Resi játékok akciótónusát vették át rohadt jól, a nyomasztó horror hangulatot (ami szerintem a játékok szerves része) azt itt se igazán tudták átadni, ellenben a játékok karaktereit a lehető leghűbben implementálták át, ami nagyon fontos tényező.
Az idő előrehaladtával egyre jobban úgy éreztem a Resi filmek kapcsán, hogy köszönöm, elég volt, eleget kaptunk. Majd jött pár évvel később a hír, hogy érkezik egy reboot formájában egy újabb feldolgozás, amiben az első két játékot vennék alapul, és a rajongók számára igazi mekka vár, mert a game-ekben létező összes fontosabb szereplő is benne lesz. Meg persze jött vele az ilyenkor kötelező animációs film is, az Infinite Darkness, amit igazából minisorozatra szabdaltak, érzésem szerint full indokolatlanul.
Most először fordult velem elő, ahogy a live-action filmre jobban kíváncsi voltam, mint a CGI animált epizódra, ami nem kis szó nálam az előbb említett, katasztrofálisan sz*r Utolsó fejezet függvényében meg pláne. Bennem volt az az érzés, hogy: „Na, talán majd most kapunk egy a játékhoz maximálisan tisztelgő, méltó élőszereplős mozit, Milláék nélkül, ami nem csak akciózásból fog állni?”. Aztán ahogy kijöttek az első képek, trailer-ek eléggé lelombozták a kedvem, mert egy fillérekből összehekkázott próbálkozásnak nézett ki, és a casting terén is már jöttek a gigantikus felkiáltó jelek, de a remény még ekkor bennem volt. Megérkeztek az első visszajelzések, miszerint tényleg vacak lett, de úgy voltam vele, hogy már a régebbi filmeket is agyonekézték a szakmabeliek, meg a nézők java, így azt nem vettem készpénznek. Ezután belevetettem magam a filmbe és nem hittem volna, hogy ezt mondom, de visszasírtam Milláék későbbi produkcióit, komolyan. (Leszámítva persze a The Final Chapter-t.)
Minimális érdeme a Welcome to Raccoon City-nek, hogy a helyszíneket igyekeztek a játékoknak megfelelően átadni. Megvilágítani, berendezni már sokkal kevésbé, de itt-ott felismerhetőek (mondjuk mikor láttam az előzetesben, hogy a Spencer mansion hallja, az majdnem akkora, mint egy nagyobb mentőszoba, ott majdnem felröhögtem kínomban), illetve 1-2 alternatíva tetszett még, amit nem láttunk a játékokban. Gondolok itt arra, hogy milyen lett volna, ha Leon megismerkedik a kollégáival, amikor Claire és Chris találkoznak (most a Code: Veronicát nem veszem ide), ahogy a S.T.A.R.S. tagjai egymáshoz viszonyulnak, William Birkin családi háttere, stb.
Ami viszont ezt is kasztrálta, a film legnagyobb rákfenéje, a casting és a karakterek. Itt jegyezném meg gyorsan, hogy semmiképpen sem vártam Ashley Johnson, Troy Baker, vagy Laura Bailey, The Last of Us-beli katartikus alakításokat, szimplán csak nem köpjék szembe az ismert figuráit a game-eknek, mint ahogy tette Anderson az övéiben, 1-2 kivétellel.
Míg továbbra is tartom, hogy Kaya Scodelario küllemre tök jó választás volt Claire-nek a karakter személyiségjegyei csak haloványan köszönnek vissza. Oké, jól áll neki ha motorozik, és amikor a fegyvert tartja, de a Sherry-hez való kötődése konkrétan nincs is benne, pedig ez egy lényeges pont a motivációjának bővítésére, illetve általa az érzékenyebb oldalát is előtérbe helyezte. A Chris-t játszó Robbie Amell se volt kinézetre rossz, de nem tudtam elvonatkoztatni a The Babysitter poénkodó alteregójától, így egy pillanatig nem hitette el velem, hogy Claire rég nem látott bátyja. Hannah John-Kamen-re szintén nem illett Jill karaktere még külsőleg sem, hiába próbáltak neki laza egysorosokat adni. Ha van egy komoly pozitív pontja az Anderson műveknek, az hogy Sienna Guillory Jill-nek nem csak hogy nagyon jó volt, de bátran állítom a legjobb casting a szériából. Szexi és baromi vagány csaj egyben, és látszott rajta, hogy imádta a karaktert. Még úgy is, ha van némi eltérés a RE1-es és a RE3-as Jill között.
Wesker és a többiek abszolút jellegtelenek, viszont a legnagyobb ütőérvágást Leon okozta. Nem véletlen emeltem ki az elején, hogy a RE2 és a RE4 a játékok csúcsai nálam, amihez Leon karizmatikus jelleme vitán felül hozzátesz és ő az abszolút kedvencem. Már a Kaptár – Megtorlásban lévő Leon is baromi béna volt, de esküszöm az itteni köszönőviszonyban sincs azzal. Egy dolog, hogy már az első képeken, messziről érződött, hogy egy óriási miscasting, mert Avan Jogia maximum(!) egy Carlos szerepére lenne talán ideális nagy adag szódával, na de hogy konkrétan egy végtelenül életképtelen balf*szt műveltek a karakteréből, akit nem hogy egy újonc, feltörekvő rendőrnek nem alkalmaznának, hanem még egy mezei recepciósnak sem, az egyszerűen vérlázító. Annál a bizonyos jeleneténél, ahogy a megzombult, lángoló kamionsofőr besétál a tárva-nyitva hagyott(!!!) R.P.D.-be arra az arcpirítóan cringe, idétlen licence-elt zenére, miközben Leon egy fülessel a fején alszik a recepción…. eskü jobban égett a pofám, mint a zombinak. Bődületesen sz*r jelenet. De a későbbiekben se változik meg, a Claire-rel való interaktálása nem létezik, pedig a játékokban klasszul kiegészítették egymást.
Valamennyit javított volna az összképen, ha legalább a horrorhangulatra jobban ráfekszenek, vagy legalább a feszültséget, ijesztéseket jól tudják kivitelezni. Ez se jött össze. Olvastam olyat, hogy feltűnnek benne Carpenter-t idéző stílusjegyek, ebből az égvilágon semmit nem fedeztem fel. Sokszor elpuffogtatott, ócska jumpscare-ek, pocsékul megteremtett belső terek, semmirevaló zene (ami még a Túlvilágban és a Megtorlásban is emlékezetes volt), baromságok tömkelege, silányan átimportált jelenetei a RE2 Remake-nek, hitványul kinéző, egyáltalán nem creepy enemy-k. Köztük Lisa Trevor, aki nem tudom hogyan tudott a Spencer villából eljutni az R.P.D.-be a gyökkettes haladásával, de mindegy. Őt is ahogy összeeresztették egy Licker-rel teljesen felesleges időhúzás. De még az sincs meg benne, hogy egy szórakoztatóan sz*r szintre eljusson, mert már az elején elmúlik benne ez a faktor. És őszintén nem fogadom el azt, hogy kicsi volt a budget, mert igenis lehet aprópénzből irgalmatlan kreativitással profi munkát csinálni. Ott van például a REC, aminek olyan félelmetes atmoszférája van, amitől máig magam alá csinálok. De ezt Johannes Roberts számlájára is írnám, mert hiába tetszett tőle a 47 méter mélyen első része, a gyengébb második rész és a Hívatlanok folytatása is a gyorsan felejthető, béna kategóriába süllyedtek. Nem is értem miért tápláltam bele bizodalmat.
Verdiktnek annyit, hogy míg szerencsére játékfronton másod,- harmadvirágzását éli a sorozat (a RE: Village után mocskosul várom a RE9-et és a RE4 Remake-et), addig filmek terén jobban tenné a Capcom, ha leállna ezzel az üzleti stratégiájával, hogy minden számozott modernebb Resi játék évében (ami nem remake) legyárt egy élőszereplős és egy animációs „csodát”. Mert ha ilyen szintű hozzáállással ugranak neki, akkor erről a vonatról végleg leszállok, és inkább végigviszem újra mondjuk a széria legjobbját a RE2 Remake-et.
Stílszerűen, szimbolikusan fogalmazva: hiába van az inventorydban egy piros növény (játék jogok), ahhoz, hogy a danger státuszból kikerülj és felépülj kell hozzá a zöld is (játékhoz való tisztelet, konzisztencia, hűség). Önmagában mit sem ér.

1 hozzászólás

A Kaptár: Raccoon City visszavár (2021)

A Kaptár: Raccoon City visszavár (2021)

A világsikerű játék és filmes franchise eddig izgalmas volt és szórakoztató: most már aktuális is. Az Umbrella Corporation nevű gyógyszergyártó óriásvállalat központja valaha élettel teli, pezsgő város volt. Raccoon City ma elhagyott, néptelen romvidék. A felszínen. De lenn a mélyben készülődik valami, ami erősebb és gonoszabb mindannál, amit a gyár eddig a világra szabadított. És ha elindul, az a már így is sokat szenvedett föld lakóinak végét jelentheti. De van néhány túlélő, aki nem hajlandó olcsón adni a bőrét. És azt sejtik, hogy ha bejutnak az Umbrella föld alatti központjába, és rátalálnak a cég néhány féltve őrzött, az elszabadult fertőzéssel kapcsolatos titkára, akkor eséllyel szállnak szembe a gonosszal.