LooneyLuna23 értékelése


LooneyLuna23

Amióta értékeléseket pötyögök ide Snittre, azóta nem sok film adta fel nekem a leckét annyira, mint jelen alkotás. A szokásosnál többet kellett gondolkodnom azon, miről is szólt, vagy legalábbis én hogyan értelmezem a látottakat, hallottakat, pedig ez nem egy csavaros krimi volt, hanem egy fiatal lány vallomása az elmegyógyintézetben töltött idejéről és ezzel együtt arról, hogy a tinédzserek felé irányuló elvárások a felnőttek világába való becsatlakozásról, a jövőjük alapos megtervezéséről bizonytalanságot, szorongást, céltalanságot válthatnak ki belőlük, vagy okozhatnak egyéb mentális problémákat. Az elején nagyon megtetszett az a történetmesélési megoldás, hogy randomnak tűnő módon ugráltunk egyik jelenetből a másikba, amivel valószínűleg azt akarták érzékeltetni, hogy milyen Susanna fejével gondolkodni, ezért is találtam furcsának, amikor ez a fajta elbeszélési módszer teljesen felszívódott a film második felére. Azért így is érdekes volt végigkövetni őt, ahogy az intézetben megismert lányokkal átéltek során szép lassan ráébredt, mit kéne másként csinálnia és hogy az egyhangú kényelemben eltelő napok a pszichiátrián csak hátráltatják őt abban, hogy igazán élhesse az életét. A többi bentlakóval kialakult szövetsége és az ebből fakadó közös kalandok sokszínű pillanatokat tartalmaztak, de egyben azt is bemutatták, hogy mint minden emberi kapcsolatnak, úgy a barátságoknak is vannak hullámhegyei és hullámvölgyei, főleg ha a felek eltérően gondolkodnak bizonyos dolgokról. Szereplők tekintetében az kicsit zavart, hogy a lányokat játszó színésznők többsége bőven idősebb volt saját karaktereinél, ettől függetlenül az alakításukkal nem volt probléma, bár ahhoz képest, hogy Winona Ryderé volt a főszerep, mégis inkább a szabadszellemű, lázadó szociopata Lisát játszó Angelina Jolie-t jegyezte meg jobban a néző, amihez talán a figurával együtt járó harsányság is hozzájárult.
Összességében nézve a történetmesélés és a színészi alakítások miatt egyszer mindenképp érdemes megnézni ezt a filmet.


Észvesztő (1999)

Észvesztő (1999)

1967-ben járunk. A 17 éves Susanna Kaysen alig különbözik a legtöbb amerikai lánytól; ő is bizonytalan, összezavarodott és küszködve próbálja megérteni az őrületes tempóban változó világot. A szülők kérésére találkozik egy pszichiáterrel, aki aztán tüstént néven is nevezi szokatlan viselkedését. Borderline személyiségzavarról beszél, melynek „tipikus megnyilvánulása az önkép, a távlati célok, az értékek, a baráti és szerelmi kapcsolatok terén mutatkozó bizonytalanság.” Be is utalja a Claymoore kórházba, ahol Susanna egy csapat furcsa, fiatal nő között találja magát. Az itt eltöltött két év során ők lesznek legjobb barátai: az elragadó, ám beilleszkedési zavarokkal küzdő Lisa, az elkényeztetett, papa-kedvence Daisy, aki étvágyát hashajtókkal igyekszik kompenzálni, és a meleg szívű Polly, aki túlélt egy tűzvészt.
Ám idővel Susannának választania kell az intézetbeli barátok sajátos szélsőséges világa és a kinti valóságos világ között. Ő pedig – akárcsak Dorothy, az Óz, a csodák csodája főszereplője – úgy dönt, hogy maga mögött hagyja a „párhuzamos világot”, visszaszerzi függetlenségét, és éli tovább az életét – a maga módján.