LoneWolf  értékelése


LoneWolf 

Ki voltam már éhezve egy minőségibb, minden nyáladzást nélkülöző vámpíros mozira, szóval a rossz előérzeteim ellenére is azonnal rávetettem magam erre. Nem tudom, hogy mit vártam tőle, hisz már láttunk hasonlót, csak vámpír helyett kígyókkal a fedélzeten, és az sem sült el a legjobban, de az legalább szórakoztatott, szóval reménykedtem, hogy talán ez sem lesz rosszabb annál. Nos… egy ideig még élveztem is, hisz olyan volt akár egy átlag, mégis erősen tálalt gépeltérítős sztori, melybe egy ponton vegyült egy kis 30 nap éjszaka. A probléma ott kezdődött, hogy túlcsavarták a cselekményt és annyi klisés fordulatot kaptunk egymás után, hogy az egyszer csak nevetségessé vált. Számomra sem horror-ként, sem pedig akció-thriller-ként nem működött, ráadásul még a témájához sem igazán tudott hű maradni, hisz a végére már inkább emlékeztetett egy ZS-kategóriás zombis darabra, mintsem egy vámpíros sztorira. (spoiler)
A sztori talán legnagyobb pozitívuma, hogy legalább egy minimális előzményt kaptunk az átalakuláshoz, illetve a történet lezártnak tekinthető, így ne számítsunk cliffhanger-re, vagy bármi „folytatásra felkészítő jelentre” a végén. Mindemellett sajnos feleslegesen hosszúnak éreztem, és rengeteg fárasztó csavart lespórolhattak volna, hogy egy kellemes másfél órába beleférjen ez az egész, hisz ez a 2 óra nagyon erőltetettnek érződött így.
Vicces egyébként, hogy két főszerepet is más nagyobb Hollywood-i színészekre hajazó emberekre osztottak, hisz Peri Baumeister olyan volt, akár egy „Tesco gazdaságos Noomi Rapace”, míg Kais Setti leginkább Chiwetel Ejiofor-t juttatta eszembe.
Összességében amúgy közel sem a legrosszabb, de nem is a legjobban sikerült alkotás a témában. Lehetett volna ebből egy igazán hangulatos kis valamit csinálni, ha nem esnek ennyire túlzásokba, de így csak jó szívvel is egy közepesre futja tőlem, ami inkább hajlik egy négyes, mintsem hatos felé. Szerettem volna szeretni, de nem ment. Kár érte.

5 hozzászólás

Vérvörös égbolt (2021)

Vérvörös égbolt (2021)

Amikor egy csapat terrorista eltéríti a repülőgépet, egy rejtélyes betegségben szenvedő nő kénytelen felfedni szörnyű titkát, hogy megvédje kisfiát.