Leigh Shaw férjének halála a nő számtalan kapcsolatát és így az életét is átalakítja – főleg az, amit nem tudott a férfiről.
SunflowerSz értékelése
Érdekes volt ez a sorozat, a leírás alapján sokkal sötétebbre számítottam, de a téma ellenére is azt kell mondjam, hogy nem volt annyira depressziós/nyomasztó az egész sorozat mint hittem, hogy majd lesz. Nyilván minden ember máshogy viseli a gyászt, ami nagyban függ a körülményektől is, de Leigh szerintem kicsit túlzásba esett néha. A visszaemlékezések alapján azt gondolom, hogy ez annyira nem volt meglepő, mert úgy tűnt, hogy korábban is mindent eléggé vehemensen, dramatikusan kezelt. Nem mondanám, hogy kifejezetten megkedveltem a karakterét, sőt… de nem volt átlagos és érdekes volt figyelni ahogy próbál megküzdeni a történtekkel. Közben meg megismerjük a családját, akik szintén mind-mind elég fura karakterek, szinte mindenkinek van valami problémája és ők is ugyanúgy próbálnak megküzdeni a gyásszal, habár nekik Leigh férje nyilván mást jelentett, de az egyértelmű volt, hogy mindenki nagyon szerette őt. Illetve szomorú, de ez a sorozat azért rádöbbenti az embert arra, hogy igazából azt sem ismerhetjük meg eléggé, akivel együtt élünk és összekötjük vele az életünket; fura dolog az „ember” működése.
Tetszik, hogy egyébként egy mondhatni „hétköznapi” téma van a középpontban, de mégis érdekes, mert nem sokszor van szó ilyenfajta fájdalomról/gyász megélésről a médiában. Tetszett az is, hogy ezt ilyen „emberi” környezetbe tették, könnyen megfoghatóvá tette a sztorit ez az egész így. Voltak dolgok amik nem tetszettek a sorozatban, de ezeket most inkább nem emelném ki, mert alapvetően azt gondolom, hogy legalább egyszer érdemes megnézni. A két évadot gyorsan le lehet darálni, mert rövidek a részek és leköti az embert.