Chuck Noland karrierje csúcsán álló topmenedzsert az ünnepek előtti utolsó szolgálati útján szörnyű baleset éri. Senki sem éli túl a viharba keveredett gép lezuhanását, csak ő marad életben, valahol Malajzia felé a szétszórt szigetek világában. Barátnője, Kelly hiába várja vissza, a hatóságok szerint nem élte túl senki a szerencsétlenséget. Chuck minden érzékét latba veti a trópusi szigeten az életben maradásért. Lassan feltalálja magát és önellátóvá válik. Nem hagyja magán eluralkodni a kezdeti kétségbeesést, tovább reménykedik. Négy évig tart ősemberi kalandja. Tutajt tud magának építeni és felhúzza rá a véletlenül partra sodort vitorladarabot. Az óceánon hánykolódva találnak rá. A visszatérés sokkoló hatású. Az otthoni civilizáció már rég kivetette magából.
Gabi értékelése
Kiskoromban többször is láttam ezt a filmet. Emlékszem, hogy a TV2 adta és mindig nagyon sokáig tartott mire végignéztem a temérdek reklám miatt. Ez az alkotás akkor született, amikor én is, de időtálló. Nem tűnik fel, hogy már 20 éves.
Az operatőri munka csillagos ötös. Imádtam minden képkockáját. Már az elején levett a lábamról, amikor a csomag útját a csomag szemszögből követhettük.
A becsapódásos jelenetnél elgondolkodtam azon, én vajon miért nyúltam volna Chuck helyében. Ilyenkor mindig azon kezdek el agyalni, hogy ha valaha repülőre szállok, akkor a hátamra erősítek egy kis túlélő csomagocskát. Mert tegye fel a kezét az, aki ezt megnézve, nem riad meg egy kicsit is a repülőgép szerencsétlenségektől.
Chuck sorsától rosszabbat aligha tudnék elképzelni magamnak. Én lehet inkább vízbe fojtottam volna magam, mintsem, hogy egy spoiler…
Hihetetlen, milyen együttérzést váltott ki belőlem a film. Egyfolytában azt érzetem, hogy szomjas vagyok és felszisszentem akkor, amikor valami sérülés érte a főszereplőt.
Amikor Chuck a szigetre került, eszembe jutottak más robinzonádok is. Elsősorban A Legyek Ura, ahol a gyerekek arra törekedtek, hogy táplálják a füstöt, a jelzőtüzet. Ezt szerintem Chuck is alkalmazhatta volna, furcsállottam, hogy nem jutott eszébe.
A végén volt ugyan egy nyálas jelenet, de nem zavart. Helen Hunt nagyon jól alakította a szerethető női karaktert.
Bevallom még így többszöri újranézésre is meghatott a film. Nem egy könnycseppet elmorzsoltam. Először akkor bukott ki belőlem a sírás, amikor Chuck a bálna szemébe nézett.
Ajánlom ezt a filmet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Megindító, nagyszabású alkotás.
Engem elgondolkodtatott. Ráébresztett arra, hogy legyek hálás a vízért, az ételért, azért, hogy van ágyam, ahol aludhatok és azért, hogy részese lehetek ennek a bonyolult társadalomnak, hiszen nem vagyok számkivetett.
