Ugyan Katniss Everdeen és Peeta Mellark megnyerték az éhezők viadalának 74. évi versenyét, szenvedéseik még korántsem értek véget. Győzelmük ugyanis nem jelenti azt, hogy biztonságban visszatérhetnek szeretett otthonukba, részt kell venniük a győzelmi körúton, végig kell látogatniuk az összes körzetet Panemben. Közeledik azonban a 75. éhezők viadala, Snow elnök pedig új szabályt hoz az esemény tiszteletére. Idén az eddigi győztesek közül választanak harcosokat, hogy összemérjék erejüket egy mindent eldöntő és az éhezők viadalához méltó küzdelem során. Az új aréna pedig temérdek kellemetlen meglepetést tartogat a kiválasztottaknak.
Szeszj értékelése
A könyvek közül nekem a Futótűz volt a kedvencem, nagy elvárásom volt a filmmel még mikor megjelent, akkor is tetszett és most is. Igaz a harmadik rész filmet még nem láttam de én már most is tudom hogy ez a kedvencem a három film közül, az első is jó de valahogy ez sokkal mélyebb, jobban bemutatja hogy mi folyik a körzetekben és hogy Show elnök spoiler
Az arénás rész is nagyon jól be lett mutatva, a látványvilág tökéletes, úgy szint a kidolgozás is. Még a kamera mozgás is rendeben volt.
Az új szereplők is jók voltak, Finnick mindig is nagy kedvencem volt, és szerintem Sam Claflin tökéletesen hozta.
Katniss és Peeta spoiler
Szerintem egy nagyon jó adaptáció ez is. ^-^
https://media.giphy.com/media/2nqMcv5si5r1u/giphy.gif
https://media.giphy.com/media/SN4CZcQO1omQ0/giphy.gif