Norb_Norbertsson  értékelése


Norb_Norbertsson 

Ezúttal párom választott filmet, és belenyúltunk egy igen „súlyos” alkotásba. A film hangulatát talán az Éjjeli féreghez tudnám hasonlítani, habár azt a filmet már jónéhány éve láttam, de emlékszem, hogy megviselte a lelkem. Egyfajta nyomasztó érzés járja át a filmet végig, amire a zenei aláfestés még inkább rásegít. Egyébként a zene eléggé zavaró volt számomra. Értem mi volt vele a készítők célja, de nekem sok volt. Továbbá az utolsó harminc-negyven percben nem kötött le annyira a film, mint előtte. Persze ez lehet az én hibám volt. A színészi játék az nagyon meggyőző volt. Nem csodálom, hogy Daniel Day-Lewis Oscart kapott az alakításáért. Megérdemelte. Nagyszerű és egyben elég felkavaró film. Mindenképp megéri megnézni.


Vérző olaj (2007)

Vérző olaj (2007)

Az 1900-as évek elején minden az olajról szól az amerikai határvidéken. Amikor Daniel Plainview hírét veszi, hogy van egy kisváros nyugaton, amely szinte fürdik az olajban, felkerekedik és a fiával együtt útnak indul Kaliforniába. Számítását siker koronázza, megcsinálja a szerencséjét, gazdag emberré válik. Ám a kitermelt olaj mennyiségével egyenes arányban növekszik a konfliktusok száma. Az olajbányászat velejárója a korrupció, a csalás, a pénz, a gazdagság ígérete elvakítja az embereket, veszélybe kerülnek a hagyományos értékek.