Számítottam rá, hogy a könnyed előző rész után most komolyabb téma következik, de arra nem, hogy ennyire durva lesz.
Végig iszonyú feszült volt az egész, szinte rátelepedett az ember mellkasára. Időnként azon vettem észre magam, hogy lélegezni is elfelejtettem, vagy csak felszínesen tudtam. Kifejezetten fájdalmas és nyomasztó epizód, minden elismerésem a készítőknek.
És nem mellékesen a színészeknek is, mert ilyenkor látszik, tényleg mennyire erős a casting, mikor nemcsak a bohóckodásban, hanem a drámában is ki kell és tudnak is teljesedni.
Szóval majd lassan próbálok magamhoz térni, de még mindig a morális kérdéseken agyalok és még mindig a hatása alatt vagyok.
Apróságok:
– a síp :))))))
-és akkor most mi lesz Joseph lányával a tárolóban?
-az „Incoming transport” egy életre beleégett a fülembe. Mint mikor Mass Effecteztem és ugyanilyen hangon közölt velem a hajó valami rossz hírt vagy vészhelyzet volt….
-Pike jambalayat készít. Nekem erről az ételről mindig Pierce, akarom mondani Stu jut eszembe :D
Ez most egy elég súlyos, háborús traumákkal (M'Benga, Chapel, Ortegas) foglalkozó epizód volt, ami pluszban komoly morális kérdéseket feszegetett. Nagy meglepetésemre mindezt megfejelte egy brutálisan sötét fordulattal a végén, amire nem számítottam, pedig azért folyamatosan utalgattak rá.
Tetszettek a klingon háborús flashbackek és az érettség, ahogyan a témát kezelte. Talán a sorozat eddigi legjobb (vagy egyik legjobb) része.
