Melyik az a film? zóna
Oké, van egy másik, amit évek óta keresek:
Horror, szörnyes. Ez is vagy 25 éves, alsós voltam, amikor láttam. Arra emlékszem belőle, hogy pár fiatal savaseső(?) elől bemenekül egy elhagyatott épületbe, amiről talán kiderül később, hogy laboratórium volt anno. Lakik ott egy szörny, kicsit olyan alienesre emlékszem, mindenesetre nagy, meg nőtt is közben, és talán akit nem eszik meg, de megharap, az átváltozik? Ebben nem vagyok biztos. Van benne viszont egy jelenet, amikor a szellőzőbe behúzza az egyik szereplőt – vagy a többiek valami hangra lesznek figyelmesek, és a fali szellőzőt kinyitva egy alagútban találják magukat, és ott a végén az áldozat, elég rossz bőrben? Azon gondolkoztam anno, hogy a fenébe fér be az a nagy dög abba a kis alagútba…
Országomat egy címért!
Volt valami sorozat, úgy 20 éve ment a magyar tvben (mittoménmárhol). Talán valami kastély volt benne vagy nagy kúria, és egy fiatal lány(?) ment oda nem tudom, miért, és volt valami rejtély, amit nyomozott, meg egy négyes útkereszteződés az erdőben… Talált (vagy hallott) egy verset, ami a rejtély megfejtésében segítette, és az egyik sora az volt, hogy „zöld hajú lesz az idegen”, pár résszel később meg valaki valaki másnak (egy fiúnak?) a párnájára szórt valami port, és amikor a fiú felébredt, zöld volt a haja…
Emlékszik valaki erre?
Sziasztok!
Pár éve meg akartam nézni egy filmet, csak hát valahogy lemaradtam róla. Annyi rémlik, hogy a sztori nagy vonalakban az, hogy van egy lány, aki tud valamilyen kódot (talán van valami betegség, de ez nem biztos) és ezt akarják kiszedni belőle. Ehhez kell a főszereplő fickó (aki meg talán valami pszichológus, vagy ilyesmi), akit valamivel zsarolnak, ha jól emlékszem. Tudom, ez nem sok. Hangulatra elég nyomasztónak tűnt előzetes alapján, és nem hiszem, hogy túl régi film (mármint 90-es éveknél nem régibb).
Előre is köszi! :D
Sziasztok!:)
Egy sorozat címe érdekelne.Régen ment az RTL-en, és arról szólt hogy ilyen sziklák vannak egy körben, mindegyiken egy minta és naponta az egyikből mindig folyt valami cucc(vér talán).A főszereplő nő volt és mintha egy szigeten játszódott volna.
Valaki esetleg?:D
Nos ez egy speciális eset, mert a címre elvileg emlékszem: Nekünk 8.
A 90'-es évek közepén mehetett, talán valami ifjúsági cucc lehetett, de semmit nem találok róla ezzel a címmel, csak Zoltán Erika pár évvel ezelőtti zenés műsorát. Csak a főcímből pár villanás maradt meg a fejemben meg maga a cím.
Valaki emlékszik rá? :)
Egy James Bond-filmet láttam, és annak sem emlékszem a címére. A vége felé valami bánya/barlang volt, és egy (talán sötétbőrű) rövidhajú csaj segített Bondnak. Egy félgömb alakú bombát kellett a sínen kitolni a szabadba, hogy ne benn robbanjon föl. Természetesen sikerült nekik.
Azt nem tudom, hogy ugyanebben volt-e, hogy valami nagy hídra másztak fel, és a rosszgonosz helikopterről lövöldözte őket, vagy ez egy másik Bond-film. (Ha másik, akkor annak se tudom a címét. :-))
Sziasztok!
Egy idei filmet keresnék, aminek a trailerét a moziban láttam. Annyira emlékszem belőle, hogy volt két ember és az egyik fegyvert fogott a másikra és ezután talán jött valaki és mondta, hogy ne ölje meg és akinél volt a fegyver mondta, hogy nem akarja, de ekkor tüsszentett egyet es lelőtte a másik embert. Valami ilyesmire emlékszem, de annyira nevettünk ezen a barátnőmmel, hogy lemaradtunk a címéről. :D
Előre is köszönöm a segítséget! :)
Csak a trailerét láttam a filmnek: Egy pofa megérkezik amerikában egy reptérre és a security félrehívja, hogy „legyen kedves velünk fáradni”. Egy oldalajtón bekísérik és onnantól a pofának nyoma vész.
A barátok és a családtagok pedig elkezdenek nyomozni utána, hogy mi történhetett vele.
Ennyit tudok, segítség!
Köszi :)
Talán a 90-es évek végén láttam TV-ben, egy lányt (talán cirkuszban dolgozott?) többen megerőszakolnak részeg fiatalok egymás után. Egy jelenet van utána, ahogy sírva mossa le magát a zuhany alatt. Később elindul, hogy levadássza a fiúkat vadászpuskával. Ötlete valakinek esetleg, hogy mi a címe?
Egy másik filmet is keresek, talán német volt. Igaz történet alapján készült, agyhalott terhes anyuka családja úgy dönt, hogy életben tartják, amíg a babát császárral ki nem tudják szedni. Rémlik, hogy a sajtó szenzációt csinált belőle, hogy támadták őket emiatt és az is, hogy diktafonnal járta az apuka a plázát, hogy a babának hangokat tudjon lejátszani a „külvilágot” imitálva.
Sziasztok! A Molyon már feltetten ugyanezeket a kérdéseket, de ott nem sikerült megfejteni, úgyhogy itt is felteszem, hátha itt már szembejött valakivel véletlenül valamelyik keresett film.
1. A filmet a 90-es években (talán a végén) láttam, és a 90-es években készült. Valamiért úgy rémlik, hogy ausztrál film volt, de lehet, hogy amerikai (esetleg kanadai). Nem nagyon emlékszem a történetre, csak arra, hogy egy anya meg a lánya volt benne a főszereplő, és (talán) mindketten rockerek voltak. Az egyetlen jelenet, ami beugrik, az az volt, hogy a nőnek volt egy rockbandája, amit úgy hívtak, hogy Apokalipszis, és amikor felkonferálták őket, a fickó, aki bemondta, legalább háromszor nekifutott, mert nem tudta kimondani a banda nevét. Valami ilyesmi volt, hogy „és most színpadon az Akopaliksz…az Apolakip…az Apokalipszis!”
2. Ez egy animációs sorozat, 90-es évekbeli esti mese, amiben a háttér valós helyszín volt, film, de a figurák papírból kivágott animációk voltak, és egy tónál játszódott az egész. Voltak benne békák, tündérek, kis állatkák stb. Nem a Dot és a kenguru volt, amire többen tippeltek, mert ez Európában játszódott, és szerintem német vagy cseh lehetett, de a módszer hasonló volt.